OCR Output

A 2014-ben megjelent elődjéhez képest számos dologban
fejlődött a fényképezőgép, így 16 megapixelről 20 megapixelre
növekedett a felbontása, a fókuszpontok száma 49-ről
225-re ugrott. Inmár 1/16 000-es záridővel is fotózhatunk
az elektronikus zárnak köszönhetően, és akár 4K-s fotó
funkcióban 60 képkockát is lőhetünk 1 másodperc alatt, sőt
6K-s fotózásra is van módunk, ekkor 30 fényképet tud készíteni
egy másodperc alatt a kamera. Külön öröm, hogy immáron két
memóriakártyának is jut hely a gépben!

Külső és működés

A legtöbb fotós, aki meghallja a MILC kifejezést egyből a
hobbifényképezőgépekre hajazó kinézettel párosítja össze
a mozaikszót (túl azon, hogy még pejoratív jelző is egyesek
szemében). Erre többszörösen rácáfol a Lumix csucsmodellje,
mivel megjelenése és fogása is pont olyan, mint a tükörreflexes
masináké. (Tudására még bőven kitérek, hogy az mennyire
zúzza porrá az előítéleteket!)

A magnéziumötvözet váz és az igényes műanyag elemek
alkotta egység garantálja, hogy esős és párás környezetben is
működőképes maradjon a masina.

Számomra kifejezetten szimpatikus dolog (az elődben is
már így volt), hogy teljes mértékűen kihajtható az LCD¬
kijelzője! Ez ugyanis nagyon nagy mértékben hozzájárul a
használhatósághoz rendezvényfotózások alkalmával.

98 - TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 2017 / 1.

Az elektronikus keresőbe nézve még éjjeli fotózásnál is
késedelem nélkül, pengeélesen 100%-os, valós méretben látjuk a
képeket - minderről a 3 680 000 képpontbdl álló kis LCD monitor
gondoskodik.

A fényképezőgép kezelése nem okozhat problémát sem a
fényképezéssel most ismerkedőknek, sem pedig a rutinos
fotósoknak, mivel logikusan helyezkednek el rajta a vezérlőtárcsák
és a funkciógombok. A menü szerkezete és kinézete ugyancsak
megkönnyíti a használhatóságot, hiszen könnyen megtalálható
helyeken vannak a legfontosabb paramétereket módosító
menüelemek. Egyetlen dolog ami nagyon zavart a rövid teszt
időszaka alatt és nem hiszem, hogy nagyon megtudnám
szokni, mégpedig ez a bekapcsolást jelző kis zöld ledecske a
fényképezőgép tetején. Nappal még csak-csak, de este mar nagyon
odavonzza a szemet és mérete ellenére eléggé erős, "szúrós"
ellenfényt ad, ezáltal nehezebb is megtalálni a vezérlőgombokat.

Ahogy a profi gépeknél szokás, a GH5 sem rendelkezik beépített
vakuval (az előző verzióban még volt), de vakuszinkron
csatlakozót és vakupapucsot találunk rajta.

Mivel videózási képességei kiemelkedőek, így komplett
kiegészítő eszközöket csatlakoztathatunk a vakupapucsra,
például a DMW-XLR1 XLR mikrofonadaptert, amihez két
mikrofont is kapcsolhatunk.

A 4K minőségű mozgóképek előnyeit nem csak a videográfusok
fogják élvezni, hanem a fotósok is, mivel - ahogyan a