Stranica 49 [49]
a
Fotóztam egy szuperkényes témát, a magyar választói csopor¬
tokat, ami a Sajtdfoton is nyert. Nálunk vallási táborokba tago¬
zodnak az emberek, és a másik tábort ellenségnek tekintik. Ez
ellen készítettem ezt a sorozatot. Kiallitasra szántam, mégpedig
úgy, hogy ne legyen képaláírás. Ember, név, hely — de a pártp¬
referenciát csak egy OR-kód segítségével, telefonnal lehetett
kideríteni. Így a látogatók rádöbbenhettek a saját előítéleteik¬
re. Olyan embereket kerestem, akik büszkék arra, hogy az adott
pártra szavaznak, és olyan környezetben fotóztam őket, amire
szintén büszkék. Hogy megmaradjon a tisztességük. Csak attól
tartottam, hogy negatív kommenteket fognak kapni.
Könnyen belemennek az emberek abba, hogy fotózzák őket?
Magyarországon sokkal tartózkodóbbak, nem szívesen sze¬
repelnek. Kár, mert az életünk legapróbb részletei is szuperér¬
dekessé válnak 50 évvel később. Ezért olyan népszerű most a
Szomszédok. Ha nem dokumentáljuk a hétköznapjainkat, akkor
ezt vesszük el magunktól. Iszonyúan szelektált, Instagram-po¬
zitív lesz majd a visszaemlékezés a mostani korszakra, és hi¬
ányozni fognak az őszinte képek. Az MTI-nek és a fotósoknak
feladatuk lenne, hogy megörökítsék az adott viszonyokat, a
Fri
társadalmi változásokat. Ehhez pedig kell az is, hogy az embe¬
rek beengedjenek az életükbe. De a társadalom legkiszolgalta¬
tottabb rétege könnyebben közel engedi a fotóst, mint a közé¬
posztály vagy az igazán gazdagok. Nem sok fotót láttam eddig
a magyar elit vagy az oligarchák életéről, míg a romák életével
rengeteg anyag foglalkozik. Az utóbbi témát kifejezetten nehéz
már fotózni, újdonságot mutatni benne, mert minden kezdő ri¬
porternek kedvenc témája a cigányság.
És te milyen témákat választasz, amelyek nem
ennyire , magas labdák"?
Én is sokat fotóztam romákat, de később az kezdett érdekelni,
hogy milyen kiútkeresések léteznek. Így született meg a vallá¬
si kisebbségekről szóló anyagom a Capa-ösztöndíjra: a Roma
Biblia. A Tanyavilág-projektem is egyszerre szól egy borzasztó
szomorú dologról és a pozitív oldalairól. A kis családi gazdálko¬
dások tragédiája az, hogy kiszorítja őket a tömegipari mezőgaz¬
dasági termelés. Öt éve fotózom, és már ezalatt látom, ahogy el¬
tűnik ez az életforma: kiöregednek az emberek, és fokozatosan
feladják a gazdálkodást. Ugyanakkor akik ott laknak, nagyon
szeretik ezt az életet, a hol vicces, hol abszurd részeit is. Nyáron
csodás, télen meg küzdenek az elemekkel, a sárral, a mínusz
30 fokkal. Hogy mit mutatok meg ebből, hogyan állítom össze
a publikált képanyagot, az a benyomásaim komplexitásán mú¬
lik. Összességében azért csinálom ezeket a képeket, hogy 50 év
múlva is elő lehessen venni őket.
Milyen ma a fotóriporteri pálya nálunk?
10 éve kezdtem ezt a szakmát. Ha belegondolok, hogy ezalatt
hány pályatársam tűnt el, akkor olyan, mint valami gyilkosos já¬
ték, a tíz kicsi indián, ahol csak egy ember marad végül, az is fél¬
rokkant. A magyar sajtón cunami söpört végig, amitől veszélyes
tereppé vált. Két, maximum 3 hely van, ahová fotóriporterként
mehet az ember. Amíg a BKF-en tanítottam, minden félévben tar¬
tottam egy demotiváló órát. Utána mindig csökkent is a hallgatók
létszáma. Elmondtam, hogy ehhez a szakmához kitartásra van
szükség, de az sem garantálja, hogy győzni fogsz. Illetve könyö¬
rögve kértem mindenkit, hogy találjon valamit, amivel egészen
2017 / 1. - TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 47