Stranica 47 [47]
Viszonylag könnyen vissza tudom adni, hogy mit látok. De azt,
hogy mit érzek, már nehezebb. Ennek a kifejtéséhez kell sok idő,
sok pillanat, sok megnyílás. Ahhoz, hogy valaki végig őszinte
tudjon maradni, miközben fotózzák, különleges személyiség
szükséges, vagy hónapokig kell őt fényképezni. A Tanyavi¬
lág-projektem néhány családjával már eltöltöttem ennyi időt.
Min múlik, hogy sikerül-e láttatnod, amit látsz és érzel?
Ez a fotográfia alapkérdése. Nagyon sok válasz létezik rá, és én
is mindig más választ adok éppen. Richard Mosse mondta, ami¬
kor infrakameraval fotózott kongói háborús helyszíneken, hogy
a szép fotó a legélesebb kés a fiókban. Mostanában ez jár a fe¬
jemben. Vizuálisan nagyon egyszerű, hatékony, könnyen befo¬
gadható, ugyanakkor gyönyörű képekre törekszem. Ezt a nyelve¬
zetet könnyű befogadni, könnyű vele hatást elérni. De meg kell
találni a hatás, a szépség és a mondanivaló egyensúlyát.
Hosszú időn át próbáltam úgy leszűkíteni az eszköztáramat,
hogy letisztultak legyenek a képeim. A Tanyavilág-projektnél
is látszik, hogy ma már máshogyan fotózok, mint az elején.
Nyugalmi, szinte beállítottnak tűnő pillanatokat keresek. Sőt, a
portrékhoz sokszor valóban meg is állítom a pillanatot. Az ilyen
képek megfogják a néző figyelmét, arra kényszerítik, hogy las¬
sabban fogadja be a képet, és így a komplex, rétegzett monda¬
nivaló kibontakozhat.
A fotográfia most hatalmas útkeresésben van. Mindenki fény¬
képez és képeket használ, emiatt megnőtt az érdektelen képek
száma is. Régebben az újságok elválasztották a nem fontos
képeket az érdekestől. De most már nincsenek igazán újságok,
hanem top 10 cicafotó van. Ez megnehezíti a fotósok dolgát,
hogy kitűnjenek. A letisztultság segít. Legyen a képekben vala¬
mi tökéletes (bár néha pont a tökéletlenség az, ami kiváltja a
hatást). Ezzel a nyelvvel kísérletezem most.
Vannak könnyebb és nehezebb témák riportfotósként?
Persze, bár ez nem mindig egyértelmű. Mondok egy példát. A
szlovákiai, jobboldali szélsőséges mozgalmakat kellett fotóz¬
nom a New York Times-nak. Olyan vizuális kódokra számítot¬
tam, mint fekete bakancsok fehér cipőfűzővel, tarra nyírt fejek,
drámai fények... Minden, ami elüt a normálistól, könnyű győze¬
lemnek ígérkezik. (Bár nekem úgy tűnik, hogy egyre normálisabb,
uniformizáltabb a világ, azaz egyre nehezebb fotózni.) Ilyen vá¬
rakozással utaztam Szlovákiába, csakhogy az esemény jobban
hasonlított egy délutáni matinéra. Csalódott voltam, hogy már
a nácik se a régik. De ilyenkor ebből kell kihozni valamit. Végül
mézeskalácsból készült nacionalista sütiket fotóztam, vicces
asztalterítőn.
Újra és újra fel kell találhom magamat. A HVG-nél egyszerre
tízféle fotósnak kellett lennem, sportfotózástól az illusztráció¬
kon át a gazdasági témákig, és ez nagyon kinyitott a szememet
és rugalmasságomat. A jövő héten megyek az OPEC, az olajipari
kartell éves gyűlésére Bécsbe. Nehéz témának ígérkezik, de meg
kell találnom a megfelelő hívószavakat a képben: az OPEC mö¬
gött lévő hatalmat, a burkolt feszültséget... A New York Times¬
os munkákban az az izgalmas, hogy egyetlen képben kell ledob¬
ni a bombát, azzal kell visszaadni mindent. És persze gyorsan
reagálni, mert riportfotózáskor másodpercek alatt zajlanak az
események.