OCR Output

Mért pont az esküvőfotózás? Hogy kerültél képbe?

Egy barátom kért meg, hogy fotózzam az esküvőjét. Nem akar¬
tam! Már akkor tudtam, hogy ez túl nagy felelősség. Kezdőként,
még anno filmmel fotóztam, így nem biztos, hogy nekem való
volt. Meglepően jól sikerült. Attól kezdve minden barátom engem
kért meg. Beleszerettem, láttam, hogy egyre több embernek
tetszik, és én is nagyon megszerettem. A 7. ingyen esküvő után
kértem először pénzt. Ez volt 16 éve, és azóta is ebből élek.

Mi az, amit elengedhetetlennek tartasz egy sorozat készí¬
tésénél? Hogyan kezdesz el egy sorozatot? Milyen irányból
közelítesz meg egy adott témát?

Van egy nagyon fontos dolog, amit a párokkal való fotózásnál
mindig követek. A pszichológiai része a kapcsolatnak: hogyan
ismerkedtek meg, mikor és ki adta az első csókot? Ez mindig
beválik, mert a párok, főleg akik régóta együtt vannak, sokszor
elfelejtik ezeket a pillanatokat. Ezt kell feleleveníteni náluk, ettől
lesznek természetesek es jók a fotók. Néha meg is siratom őket,
ami aztán fantasztikus érzelmeket tud előhozni. Egy jó fotós nem
csak fotóz, hanem rendez. A fotózáson a párok nem mások,
mint a színészek, vannak jobbak es rosszabbak. A mi feladatunk
mindenkiből kihozni az Oscar-díjat.

Mik a trendek a mai esküvőknél? Milyen kérésekkel fordul¬
nak hozzád?

Nem nagyon foglalkozom a trendekkel, mert azok kifogyhatatla¬
nok. Úgy gondolom, aki vagy akik ezeket követik nagy előszere¬
tettel, sajnos soha nem fogják megtalálni a saját stílusukat. Nálam
megmaradt a szép fekete-fehér és ezt meg is tartom.

Hogy látod a hazai, illetve külföldi szakmát és piacot?
Rengeteg jó magyar fotós van, és remélem, hogy ebben azért
nekem is van részem, mivel már a hetedik éve tartok esküvői tan¬
folyamokat otthon. Magyarországon először én tartottam esküvői
alap és haladó esküvői workshopokat, és azóta sok minden tör¬
tént. Az eljegyzési fotók értelmét és a , same day slideshow"-kat
én vezettem be, sikeresen meg is honosodtak. Természetesen

a rengeteg remek fotós hozzátette a saját stílusát, és örömmel
látom, hogy már ezek alapértelmezettek lettek egy esküvőn. A
kinti piac nem különbözik sokban, talán inkább mentalitasban.
Jobban összefognak az emberek, jobban ápolják az üzleti részét is
a fotósok egymás között. Talán nagyobb a barátság.

Mi a képeid titka?

Érzékiség, természetesség, kicsit talán a filmes, mozis hatás, egy
leheletnyi fotózsurnalizmusal keverve. De ez sok mindenen múlik,
főleg a párokon. Hatással van rám és rájuk a környezet, a napszak
és az iddjaras, sokszor még a telihold is. Mindenkibél prébalom
kihozni azt, amiért beleszeretett a képeimbe, és engem tisztelt
meg azzal, hogy felkért a fotózásra.

2016 / 2. -— TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 25