OCR Output

egy-egy tájegység is. Tavaly jártam Zambiában, a vadonban men¬
tünk az állatok után. Voltam Costa Ricában két éve, a maga színes
állatvilágával és extrém körülményeivel. Nagy élmény volt koráb¬
ban Új-Zéland is, bár akkor még túl sok helyre akartunk eljutni, az
adott témákat nem tudtuk alaposabban megélni. Az a legfonto¬
sabb nekem, hogy élményszerű legyen a fotóstúra. Nem teljesen
az én világom, hogy egy kép készítésekor arra koncentráljak, hogy
megfeleljen majd a különböző pályázati feltételeknek. Ebben az
irányban kevéssé vagyok motivált.

Mi történik a képeiddel, miután hazajöttél?

Az utómunkában nem kötnek szabályok: magam számára kihozok
valamit, lehet, hogy hozzáadok valami pluszt. Aztán megmutatom
a képeket az ismerőseimnek, és ha adódik rá lehetőség, beszá¬
molót tartok például a Vadvilág fotós klubban. Érdeklődőkkel is
megosztok információkat, ha valaki el szeretne utazni oda. De a
zambiai utazásból már megcsináltam életem első fotókönyvét is.
Publicitásra nem vágyom, nem ebből élek. Addig foglalkozom fo¬
tózással, amíg feltölt, és nem érzek kényszert.

Milyen fotósfelszerelést viszel magaddal? Időnként változ¬
tatsz rajta?

Nikon D5-öt akciókamerának és Nikon D810-et a tájképekhez.
Ezek a vázak; objektívben pedig nagylátószög, alapobjektív, kis,
közepes és nagy teleobjektívek. Ha újdonság jön ki, és úgy érzem,
hogy ad valami pluszt, és van is rá lehetőségem, akkor fejlesztek.
Például a Nikon D4-ről D5-re való váltás értelmét sokan megkér¬
dőjelezték. Valóban nincs benne igazán forradalmian új funkció,
de a fókuszrendszer fejlődése meglepő, jobban konfigurálható lett.
Az addig is éles képek talán még élesebbek lettek, és nagyobb a
,talalati arány" mozgó állatnál, például repülő madaraknál vagy
éppen ellenfényes körülmények között. A természetben megismé¬
telhetetlen az, amit el akarok kapni, így ez az egyik leghasznosabb
újítás számomra.

Milyen technikai korlátokon szoktál bosszankodni?

A dinamikatartomány kérdéskörében még sok fejlesztendő van.
Egy volt tanárom azt mondta, hogy meg kell tanulni világítani,
akkor nem lesz dinamikaprobléma. Csakhogy ezt a természetben
odafönt kellene megbeszélni. Azért is jó a két eltérő funkciójú
gép használata, mert a D810-esnek sokkal nagyobb a dinamika¬
átfogása, és ez érzékelhető is. Ha ugyanazt a témát fotózom le a
D810-zel és a D5-tel, akkor a D810-zel több a részlet szélsőséges
fényviszonyok között. Tájfotónál gyakran sokkal előnyösebb.

Vakut mennyire használsz?

Van, hogy használom. Madarakhoz például, vagy effektes képek
készítéséhez. Természetfotózásban a témát nem visszük be a stú¬
dióba, ezért a mobilitás fő szempont. Ilyenkor a rendszervakuk ke¬
rülnek előtérbe, minél kompaktabb megoldásban. A fotósok egy
része tart a vakuktól. Nem mennek a mélyére: a teljesítmény sza¬
bályozása, első redőny, hátsó redőny, vakuk csoportba rendezése...
Otthon is, de akár az útjaimon is van, hogy kísérletezgetek. Gya¬
korolni kell ezeket, mert ha fél évig nem foglalkozom vele, akkor
már keresgélni kell a beállításoknál, és ha az adott pillanatban ezzel
vacakolok, már el is tűnt a téma. A hónapokra előre eltervezett fo¬
tózásaim között rendszertelenül, de gyakran fotózok, hogy mindez
ne váljon passzív képességgé.

16 — TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 2016 / 2.

Az analóg technikával milyen a viszonyod?

Ilyen tudatossággal nem fotóztam analóggal, és a digitális techni¬
kának nagyon megörültem, amikor bejött. 2002-ben már volt kis
kompakt fényképezőgépem - annyira feltűnő volt akkoriban, hogy
egy utamon el is lopták. Igazi hűha-élményt jelentett: nem a kép
minősége (4 megapixeles volt), hanem hogy láttam valamit a kijel¬
zőn, nem kellett várni heteket, hogy kiderüljön, mit rontottam el.
Van persze néhány fotóm analóg technikával: a családi albumban.

Mik a terveid?

Minél több helyre szeretnék még eljutni, ami kevésbé látogatott
és engem vonz. Az Északi-sark, de az ellenpólusa is. Dél-Amerika
a maga sokszínű tájaival és kultúrájával. Anyagi kérdés, és hogy
lesz-e rá időm.

Volt olyan utad, amely nem csak a fotós képességeidet tette
próbára?

Nagyon meghatározóra nem emlékszem, nem szoktam problé¬
mázni a szélsőséges viszonyokon. Elfogadom, felkészülök és csi¬
nálom. Persze a felszerelést és a ruházatot célszerűen kell megvá¬
lasztani. Talán a Spitzbergákon volt egy pillanat, ami határeset volt.
10 napig voltunk hajón. Az egyik éjszaka, amikor jégtáblák között
mentünk, elképesztő hullámzás volt. A szállásunk a hajófenékben
volt, ha kinéztünk az ablakon, szintben láttuk, hogyan csapódtak
neki a jégdarabok a hajó oldalának. A Titanic című film különböző
jeleneteit láttam magam előtt.

Mely képeidet szereted a legjobban?

Nem biztos, hogy azok a legjobbak fotótechnikailag, de van pár
kép, ami sokszor beugrik, mert kapcsolódik hozzájuk valami. Egy
izlandi kép, jégdarabok a tengerparton, ahol az utómunkánál meg¬
lepő színek jöttek elő. Japánban a hómajmok emberi mivolta volt
döbbenetes. Costa Ricában az, ahogy a kolibrik az édes folyadékra
mentek. Ott röpködtek körülöttünk, ha kinyújtottam a ujjam, és
volt rajta egy csepp nektár, a kolibri odajött, finoman felszívta. A
Spitzbergákon a kék és a szürke árnyalatai leptek meg. Aki meg¬
nézi a képet, azt hiszi, Photoshop. Vissza kellett vennem utólag a
szaturációból, mert szinte zavaróan kék volt. Vagy a madársziklá¬
kon élő vastagcsőrű lummak: a tojásaik csúcsban végződnek, hogy
ne guruljanak le a sziklapárkányról. Érdekes mintázatokat rajzolt
ki, ahogy ott ültek, és technikailag is kihívás volt a mozgó hajó¬
ról, nem ideális fényviszonyok mellett fotózni. A jegesmedve pedig
jámbornak látszik, időnként komikusnak is a Maci Laci-fejével, de
az egyik legveszélyesebb ragadozó, ráadásul 5-6 métert tud ugra¬
ni. A medvés képek készítésénél figyelni kellett, hogy egyszer csak
ne ugorjon be a csónakba.

Miben szeretnél fejlődni?

A meglátás képességében. Egy jó fotós minden négyzetméteren
talál valamit, ezt szokták mondani. Érdeklődéssel figyelem, hogy
fotóstársaim mit látnak meg egy adott helyen, egy adott témában:
ez inspirációt jelent nekem is, fejlődik a látásom. Van, akinek külö¬
nös érzéke van a formákhoz, erős a művészi látása. Ezt technikával
nem lehet pótolni. Változó, hogy engem éppen mi fog meg: a han¬
gulat, a színek, a formák együttállása, részletek a nagy egészben
vagy konkrét események. Vagy egy kifejező gondolat.