OCR Output

Mióta foglalkozol fotézassal?

2014-ben elvégeztem egy fotósiskolát, ami rendszerezte az addig
autodidakta módon összeszedett tudásomat és gyakorlatomat.
Maga a fotózás gyerekkorom óta érdekel. A mindenkori technika
és a mindenkori anyagi lehetőségeim persze befolyásolták, hogy
hogyan és mennyit fotóztam. Akkor kezdtem intenzívebben foglal¬
kozni vele, amikor a munkámban már a kiteljesedés érzése fogott
el, és ezen túlmenően kerestem valami mást, hogy kerekebben él¬
jem meg a mindennapokat.

Miért a fotó teljesíti ki a világodat?

Alapvetően technokrata vagyok — a fotózásban pedig van technika.
Szeretem a szép dolgokat, a hűha-érzést, és vonz a felfedezés. Az
a válfaja izgalmas számomra a fotózásnak, ami utazással, élmény¬
szerzéssel van összekötve. Egyfajta vadászat valami szépre, újra.

A természetfotózás különleges hozzáértést és hozzáállást
kíván. Ez a fő érdeklődési köröd?

Ezt élvezem leginkább, így fogalmaznék. Úgy érzem, ez tesz hozzá
igazán a gondolkodásomhoz. A stúdiófotózás ma még kevésbé
vonz, inkább a technikai része vált ki belőlem érdeklődést. Az uta¬
zás, a felfedezés nem feltétlenül a tájhoz, vadvilághoz kapcsolódik:
lehet városi fotózás is, vagy éppen szociofotó.

14 — TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN - 2016 / 2.

mát keressek, ami nincs ,,agyonfotdzva”. Ha beütsz a keresőbe egy
témát, sokszor ugyanazt a képet látod más és más fotósoktól, csak
éppen 20 centivel arrébb álltak. Néha magam sem tudom, hogy
én csináltam-e a fotót, vagy valaki más. A kötelező alapdarabokat
mindenki megcsinálja, bárhova megy, de ez egy idő után már nem
nyújt eleget. Az a fajta természetfotózás már egyre kevésbé létezik,
hogy az ember kimegy a vadonba, és vár a megfelelő pillanatra.
Ez is üzletszerűvé vált: mindenhol workshopokat tartanak, van
valamilyen vezetettség benne, túlzottan vagy kevésbé. Némelyik
workshopnál még az utómunkába is besegítenek, komplett szol¬
gáltatást nyújtanak — én ezzel nem élek. A mai üzletszerű világban
ez teljesen , természetes", sokan keresnek előnyöket abban, hogy
szinte bármivel lehet képet csinálni, lassan már egy tollban is van
fényképezőgép.

Te mennyire hagyatkozol mások segítségére?

Általában rábízzuk magunkat valakire, aki jól ismeri az adott terü¬
letet. Jó helyismerettel rendelkező túravezetőkre, akik vagy fotósok
vagy biológusok. Ilyen utakra ritkán megy el az ember még egyszer
az életében, fontos, hogy hatékony legyen.

Érdekel a biológia vagy a környezetvédelem?

A környezetre való odafigyelés. Eleve van környezettudatosság
az életemben, fotózás közben pedig különösen ügyelni kell arra,
hogy ne okozzunk kárt. Tiszteletben kell tartani az adott hely saját
szabályait, és általában a természetfotózás etikai alapvetéseit. Nem
tépem ki a növényeket, nem töröm le az ágakat. Ha egy virágot
akarok fotózni, egy-két fűszálat arrébb hajthatok, de nem kezdem