OCR Output

A — mikrofonok elsősorban az
előttük zajló események hangjára
fókuszálnak, de az oldalról érkező
hangokra is fogékonyak. Ezzel a
technikai megoldással érhető el,
hogy atmoszféra is kerüljön a
felvételre, ami megtölti élettel a
képeket. A két mikrofon között
van egy — fontos technikai
különbség: a mikrofonok hátulján
található kis jack aljzat a VideoMi¬
cro esetében egy vonalszintt
kimenet, amit a mellékelt SC2 kis
jack kábellel lehet összekötni a
kamerával, míg a VideoMic ME
esetében ez a kimenet fülhall¬
gatók, headset-ek csatlakoztatását
teszi lehetővé. A VideoMicro már
hazánkban is kapható, a VideoMic
ME várhatóan közvetlenül Karác¬
sony előtt fog a boltok polcaira
kerülni. Ár: 19.900 Ft-tól

További újdonságként a gyártó bejelentette, hogy 2016. elejétől már kapható
lesz a Newsshotter Kit is, a RODELink vezeték nélküli mikrofon család második
tagja. Ebben a szettben a kamerára szerelhető vezeték nélküli vevő egység
mellett egy plug-on adóegység kap majd helyet. A plug-on adók nagy előnye,
hogy bármely XLR csatlakozóval rendelkező mikrofonra felhelyezhetők, így azok
azonnal vezeték nélkül használhatók. A plug-on koncepció egy másik új
termékben is megjelenik: az i-XLR egy iOS mikrofon adapter lesz, mely ugyanúgy
csatlakozik majd a kézi mikrofonokhoz, mint a plug-on adó, sőt ránézésre is
megegyezik majd vele. A Newsshoter Kit plug-on adója lesz az egyetlen olyan
hasonló adó a piacon mely USB-n keresztül is tölthető. Ezen fejlesztések
esetében is tisztán látható a gyártó törekvése arra, hogy egyidejűleg nyújtson
megoldásokat a fél-profi és a kifejezetten szakmai felhasználók körének.

A Boompole Pro a legújabb és egyben az eddigi legkomolyabb adalék a rudak
körében, funkciói és technikai kivitele alapján egyértelműen a profi filmesek és
broadcast szakemberek számára nyújthat megoldást a mikrofonozás terén. A rúd
szénszálas anyagból készül, súlya alig haladja meg a fél kilót viszont elég masszív
ahhoz, hogy akár egy szélfogó zeppelint is megtartson mikrofonnal együtt. A
rudak csatlakozásánál egy új fejlesztésű Twis-Lock zár mechanizmus működik.
Ennek segítségével minden eddiginél gyorsabban és egyszerűbben lehet a
rudakat a kívánt nagyságúra kihúzni és rögzíteni. Ebben a termékkörben a Micro
Boompole Pro a másik újdonság. A nevéből kiindulva könnyen elképzelhető,
hogy ez a rúd a kisebb, inkább fél-profi felhasználásra szánt mikrofonok hasznos
kiegészítője lehet, és valóban az is. A Micro Boompole Pro maximális hossza
2.2m és moduláris kialakítású. A rúd nem teleszkópos, három egymásba
csavarozható részből áll össze. Ultrakönnyű és könnyen kezelhető kivitele miatt
trükkösebb szituációkban is jól használható.

Boompole Pro ár: 82.900 Ft-tól
Micro Boompole Pro ár: 33.900 Ft-tól

arol RODE filn
i a Plural E
rode.com/plure