OCR Output

A fénymérés tökéletesen működött, szinte semmit sem A rövid záridőnek köszönhetően a természetes fényt

kellett korrigálnom. Ilyen értékek mellett egy 5 képes soroza- teljesen sikerült elnyomni. Ettől kezdve nem kellett
tot tudtam lőni, ami ennél a témánál (bokszoló) elég jól jött. másra figyelnem csak a témára. Meggyőző volt a vég¬
A sorozatok minden elemén pontosan ugyanakkora volt a vil- eredmény.

lanófény mennyisége, mindegyik kép helyesen volt kiexpo¬

nálva. A második üdítő meglepetés a fényformálóval kapcso¬

latban ért. Amióta stúdiótechnikával foglalkozom
sosem kizárólag a prémium minőség győzött meg,
mondván , az nem befolyásolja nagymértékben a vég¬
eredményt, maximum strapabirébb”. Inkább a
méretre a többszörös diffúzálhatóságra és az irányít¬
hatóságra fókuszáltam. Ezeknél a lisztes fotóknál ¬
most el is árultam magam, a modellre körülbelül 10 kg
lisztet dobáltunk — egy 60 cm-es oktoboxszal vilagitot¬
tunk.

S mégis, ez a relatíve kicsi fényforrás olyan kellemes
lágy fényt generált, amire nem is számítottam és bár
saját Profoto vakukat még nem volt lehetőségem
beszerezni, de a gondolkodásom sokat változott a
minőség lényegességével kapcsolatban.

A képeken csak minimális utómunkát kellett
végeznem, ami némi színkorrekcióból és a nemkívána¬
tos összeragadt lisztdarabok eltüntetéseból állt. Azóta
többször is használtam a Profoto vakukat kültéren, a
természetes fényt elnyomva, és azzal összehangolva,
valamint stúdiókörülmények között egyaránt. Elmond¬
hatom, hogy a Profoto B2 akár stúdióvakukat, akár
rendszervakukat képes kiváltani mindössze egyetlen
pótakkumulátorral, aminek a feltöltése nem több,
mint egy órát vesz igénybe. A kétfejes kit-et használva
még nem ütköztem olyan akadályba, amit nem tudtam
volna megoldani. Remélem még sokszor lesz lehetősé¬
gem használni ezt a szettet.

Dávidról részletesebben a www.dartsphoto.com

oldalon tájékozódhatsz.
PORTFOLIO 83