Stranica 32 [32]
AZ ÉLETBEN MINDENKI KERES VALAMIT
OLEKSZIK DÁVID KÉPES BESZÁMOLÓJA EGY SIKERES MONT BLANC CSÚCSTÁMADÁSRÓL
Ki ebben, ki abban találja meg az örömét. Nálam gyermekkorban
dőlt el a sporthoz, később a hegyekhez való kötődésem. A hegyek
szeretete egy "ártatlan" Magas Tátrában történő családi
lanovkázással kezdődött, majd teljesedett ki a húszas éveim
kezdetén, mikor elkezdtem önállóan hegyeket járni. Később, a
Hohe Wand-on szerzett sziklamászói gyakorlat, majd hegymászó
vizsga megszerzése után, nagyobb álmok beteljesítésére is sort
kellett keríteni. És ez immár egy majd" 12 évvel ezelőtt kezdődött
történet.
Hegymászó berkekben sokat lehetett hallani a 4810 méter magas
Mont Blanc-ról (a fehér hölgy) Európa — tévesen — legmagasabbnak
titulált hegyéről (a legmagasabb a Kaukázusban található Elbrusz, a
maga 5642 méterével). Az elbeszélések meghallgatása és a
könyvek, térképek tanulmányozása után, hosszas elméleti és rövid
gyakorlati felkészüléssel, egyik barátommal egy júliusi napon útnak
indultunk.
Magashegyi ismeretek nélkül, bérelt bakancsokkal és kötelekkel
érkeztünk meg a franciaországi Chamonix-ba, a hegymászók
paradicsomába. A csúcsot a Bosson gleccser felől kívántuk
megközelíteni. A nehézség a 2600 m-es Le Junction csúcs után várt
ránk, ahol már csak a gleccseren lehetett tovább haladni. Az első,
kb. 10 méter mély hasadékba való bezuhanásom okozta
megrázkódtatásnak és az egy számmal kisebb méretű bérelt
bakancsnak köszönhetően, társam az azonnali visszafordulást
választotta. Az úti beszámolók akkor még nem rendelkeztek
információval a globális felmelegedés következményeiről, a
totálisan felszabdalt gleccserekről, hatalmas hasadékokról — melyek
napjainkra még inkább hátborzongató jeleket továbbítanak felénk.
Másnap Les Houches település felől az ún. normál úton közelítettük
meg a hegyet. Első megállónk az azóta hipermodern új épülettel
kiegészített Gouter ház volt 3800 m-en. A magashegyi rosszullétek
(az akklimatizációs lépcsők kihagyása miatt) és az útközben ránk
tört vihar túlélésének "megünneplésére" reggel (hajnali 2:15)
nekiveselkedtünk a csúcsnak. Hajnal 6 óra környékén értük el a
4200 méteres Vallot bivak házat (ez egy életmentő ház, melyet nem
általános szálláshely céljára terveztek, ellenben baj esetén
meghúzhatja benne magát a hegymászó - megtalálható benne egy
piros gomb, melynek megnyomásával azonnal a hegyi mentő
szolgálattal lehet kapcsolatba lépni, akik megfelelő időjárási
körülmények esetén azonnal indítják a mentőhelikoptereket). Itt
kellett , szembesülnünk az elkeserítő ténnyel, hogy a
jégcsákányainkat a beszálló ponton felejtettük, így számunkra a
csúcs elérése lehetetlenné vált.
Sajnálatos módon a globális felmelegedés hatásai egyre riasztóbb
méreteket öltenek a hegyen a veszélyes területek, melyek a
hegymászók biztonságát is fokozottan veszélyeztetik. 100 m
vastagságú jégmezők olvadnak el, egyes viharok alkalmával pedig,
nemcsak több száz éve hízó jégtömbök szakadnak le, hanem
szikladarabok is, melyek eredményeképpen 2015 nyarán a normál
utat a helyi csendőrség le is zárta. (A hegyről mindenkit
helikopterrel szállítottak le.)
Az azóta eltelt időszakban további 10 alkalommal tértem vissza a
Mont Blanc-ra, egyre több tapasztalattal és élménnyel gazdagodva,
s az égiek vigyázó tekintetével kísérve, 8 alkalommal állhattam a
csúcson.
32 FOTÓ