Oldal 25 [25]
Családjában nem voltak padláson porosodó fotómasinák,
előhívó-eszközök, fotógyűjtemények, nem volt kitől ellesni az
alapokat már gyermekkorban. Volt azonban több szerencsés
véletlen, amiknek hála — először csupán kedvtelésből, de végül —
találkozhatott a természet adta tehetség egy megfelelő technikai
eszközzel. Születtek ugyanis sorra a kis babák a rokonságban,
akikről Andrea szívesen készített képeket családi összejöve¬
teleken. Ekkor még nem volt tükörreflexes gépe, stúdiólámpái,
különböző fotós kellékei, csak az intuicidja és a tettvágya és —
nem mellesleg — nagyon jól értett a gyerekek nyelvén. A siker
nem is maradt el, amit Andrea természetes, józan kétkedéssel
fogadott: hiszen a rokonai..., bizonyára rendkívül elfogultak
vele..., ő nem is igazi fotós...
Azonban ekkor már késő volt a sors ellen küzdeni, a kocka
el volt vetve, Andrea szépen lassan beleásta magát az
utómunka lehetőségeibe, autodidakta módon fejlesztette
Photoshop és fotózási ismereteit, majd jött a saját blog
ötlete, egy munkahelyváltás és mindez keverve a — saját
bevallása szerint — makacs és önfejű természetével. Úgy
képzelem, hogy talán egy reggel ott állt a tükör előtt és
hitetlenkedve ugyan, de hangosan is kimondta a saját
tükörképének, hogy , hiszed, vagy nem, te mostantól fotós
vagy”.
A történet azonban még innentől kezdve sem vezet nyíl
egyenesen a csúcsig. Mert a döntés és elhatározás
önmagában kevés.