OCR Output

MIÉRT VÁLTOTTAM INTUOS PRO-RA?

Újdonsült Wacom Intuos Pro tulajdonos vagyok. Korábban
éveken keresztül használtam a cég Intuos sorozatának Manga
névre keresztelt típusát, amatőrként teljes elégedettséggel.
Emlékszem, hogy amikor megvásároltam ezt a táblát, még
a fősuli alatt, óriási csodát vártam, és amikor kipróbáltam,
egy picit csalódott voltam, mert nem tudtam meghúzni
vele még egy egyenes vonalat sem. Persze, nem adtam fel,
mert nem vagyok az a típus, és láss csodát: két-három nap
múlva már-már rutinszerűen használtam, és a táblával együtt
megtanultam használni a hozzá kapott szoftvert, a Manga
Studio-t is.

Azóta nagyot változott a világ: a Manga Studioból Clip Studio
Paint lett, az Intuos sorozat pedig már olyan toll jár, amin nem
1024 szinten nyomásérzékeny, hanem 4096 szinten képes
ugyanerre. Maga a tábla pedig (a belépő szintjét leszámítva)
teljesen kábelmentesre lett tervezve. Ráadásul, ha most
vettem volna meg az első táblámat, nem egy, hanem akár
három szoftvert is kaphattam volna hozzá. Így aztán amikor
eldöntöttem, hogy vásárolok egy új, nagyobb. rajztáblát
magamnak, még az volt a tervem, hogy továbbra is csak
"normál Intuos felhasználó maradok. De nem így lett.

Mivel tudatos vásárló vagyok (ezért is nem jöhet szóba
más, csak a Wacom), január óta folyamatosan figyeltem a
promóciókat és az akciókat, de a kis táblához ezek csak nem
akartak megérkezni. Ellenben a tábla sokat emlegetett nagy
testvéréhez, az Intuos Pro sorozathoz nyár közepén egy olyan
promóciót harangoztak be, amit egyszerűen nem tudtam
kihagyni. Egy olyan szoftver jár ugyanis az év végéig ajándékba
hozzá, amire nagyon régóta vágytam, de képtelen voltam
kigazdálkodni az árát. A Corel Painter 2018 teljes verziójáról
beszélek, ami egy olyan eszköztár minden valamirevaló
amatór (és profi) grafikus kezében, amihez fogható nem
nagyon létezik.

A Corel Painter a valódi "hús-vér" eszközöket képes ugyanis
utánozni. Rajzolni és festeni lehet a segítségével vászonra,
papírra (esetleg farostra vagy bármi másra) és ezeken a
felületeken az egyes festéktípusok és rajzeszközök úgy
viselkednek, mintha csak igazi anyagok találkoznának: a papír
beszívja a vízfestéket, az olajfesték csillog és összeállnak az

84 + TRIPONT FOTO VIDEO MAGAZIN + 2018 OSZ-TEL

egymással kavargó színek. Az ecsetek (amikből több száz
is rendelkezésre all) másként viselkednek érdes és sima
felületeken. Az illúzió tökéletes!

Az Intuos Pro sorozatról ráadásul csupa jót olvastam. Olyasmit,
hogy nem négy, hanem nyolc, testre szabható gomb van
rajta, plusz egy kis kör alakú, érintésérzékeny gombsor, a
"Touch Ring" amihez további extra funkciók csatolhatóak.
Az én kis táblám egyik gyengéje éppen az volt, hogy egy
idő után már nem volt elég a rajta található négy gomb.
Vagy megemlíthetném még a kényelmes és óriásinak tűnő,
érintésérzékeny rajzfelület. Igaz, ezen már nincs ott a rajzolást
segítő pettyezés, de engem - a gyakorlott felhasználót - ez
már nem igazán zavar. Aztán ott a toll, (egyszerűen csak Pro
Pen 2-nek hívják) ami 8192 szinten képes megkülönböztetni a
nyomás erejét, ami bőven a valódi rajzolás kényelmét nyújtja,
de a Corel Painter minden más toll funkciót is támogat: a
dőlésszög változtatásával satírozni tudom a felületeket, vagy
éppen maszatolni a színeket, a tengely körüli elforgatással
pedig az ecsetem alakját lehet befolyásolni.

Így történt, hogy amikor a forgalmazónál dolgozó volt
évfolyamtársam megkért, hogy (maximum egy oldalon)
foglaljam össze, hogy miért váltottam Intuosról Intuos Pro-ra,

egyértelmű volt, hogy ezekről fogok beszámolni. A sok gomb
és a profi toll egyszerűen olyan - valóban meggyőző és
érezhető minőségi javulást hozott az életembe, amitől sokkal
"érettebb" "művésznek" érezhetem magam. A Corel Painter
pedig szépen megkoronázta ezt.

Beszélhettem volna még ezer más dologról is, például
a digitális radírról a toll tetején, ami szintén újdonság a
számomra, de helyhiány miatt ezt nem teszem. Még egy
dolgot azonban fontos megemlítenem. Ha a kedves olvasó
egy bármilyen Wacom tábla vásárlásán törné épp a fejét, hát
ne gondolkozzon tovább. A színek és az ecsetek szabadsága,
valamint a szoftverek által nyújtott lehetőségek egyszerűen
örömmé varázsolják az alkotást egy ilyen eszközzel - ennek
megtapasztalásához pedig szinte teljesen mindegy, hogy a
Wacom melyik tábláját használja.

Ár: 78.900 Ft