Oldal 79 [79]
témánkra. Egy magasból lehullott falevél is lehet az emberiség
sorsát meghatározó, eposzi léptékű téma, szimbolikusan persze.
Egyszer gyerekeim kedvesen flejárták", hogyan idétlenkedem
munka közben: elő a gép, szem a keresőre tapad, egy sasszé
jobbra, kettő balra, először kissé távolabbról, majd egyre köze¬
lebb kerülve keringőlépések, bele-belepillantok a keresőbe,
aggodalmasan fölfelé, vajon elmegy a felhő? Csetlek-botlok,
a gépet is majd" kiejtem a kezemből. Fellépek valamire, vagy
pipiskedem, nyakamat nyújtogatom, mint a zsiráf, majd letérdelek,
akár a pocsolyába is belefekszek, hogy jobb nézőpontot "fogjak".
Aggodalmasan pislogok, várom a "nagy" pillanatot.
Elfelejtkezem az időről, megszűnik a külvilág, csak a levél létezik.
Az most a világmindenség. Erezetében — képzeletemben - a forrás
patakká, folyóvá duzzad, tengerbe, óceánba torkollik.
A feszülő víztükör — a pocsolya kis darabja — fákat, hegyeket, az
égboltot, a napot és a csillagokat tükrözi. Miközben a fotográfus
csetlik-botlik fényképezőgépével a kezében, a mindenséget, a
tökéletességet akarja megragadni, hogy élményét odaa¬
jándékozhassa másoknak...
TECHNIKA ÉS ESZTÉTIKA