Page 68 [68]
A jó természetfotó-kiállítások na¬
gyon népszerűek, sok embert vonz¬
zanak. Az elismerés, a csodálat
hangjai mellett találkozni olyan
véleménnyel is, miszerint a művészi
igényű természetfotó nem a fotó
művészete, hanem a természeté.
A kép kompozícióját, esztétikai
alkotóelemeit, a kép szépségét
maga a természet teremtette, mi
csak kivágjuk belőle a szépet, köl¬
csönözzük fényképbe illeszthető
elemeit. Számos kompozíciós elv
(pl. Aranymetszés, polükleitoszi
kánon, Plinius arányossági
szabálya, Vitruvius elve, miszerint a
műalkotások szerkezeti
felépítésénél az ember teste a mo¬
dell, mert kinyújtott kézzel és lábbal
beleilleszkedik a , tökéletes" geome¬
triai formákba: a négyzetbe és a
körbe) a természet rendjéből, az
emberi arányokból indul ki, sőt
történtek kísérletezések ezek
matematika meghatározására is.
Sokféle megállapítás, megcson¬
tosodott szabály próbál rendet
vágni a gondolatok mezején, ám
minden művészeti jelenség, minden
műalkotás sokkal teljesebb annál,
semhogy bármilyen pontos vagy
részletező definícióval sajátos
gazdagságát ki tudnánk fejezni.
A művészet, a , fotó/művészet"
elméleti meghatározása persze nem
könnyű feladat. A lexikon nehézkes,
ám egzakt meghatározása mellett
együgyűnek, ám tetszetősnek tűnik
az az , utcai" meghatározás, misze¬
rint művészet az, amit annak tar¬
tanak. Reinhold MiBelbeck A XX.
szazad fotomtiveszete” című
könyvének bevezetőjében írja, hogy
a fotográfia a mai napig hatalmas
átalakulásokon megy keresztül. Egy
olyan médium fejlődési folyamatáról
van szó, amely szervesen nem
kapcsolódott a művészettörténethez
és most önálló művészeti ággá
válik. Történeti és elméleti kérdések¬
ben ki kell alakítania , saját"
véleményét, nyelvezetét, helyretenni
dolgait. Amikor a természetfotot
műfaji szempontból kívánjuk
, helyretenni", vagy fotóművészeti
alkotásként elemezni, szép szám¬
mal merülnek fel szakmai-művészi¬
esztétikai-etikai kérdések.
Véleményem szerint a fotográfia
műfajelmélete is korszerűsítésre
szorul, hiszen tele van ellentmondá¬
sokkal. Ugyan a portré, tájkép,
város- és épületfotó, csendélet,
életkép, akt "festészettől örökölt"
műfajok, míg az esemény- és riport¬
fotó a fotográfia által teremtődött
meg, mégsem mondhatjuk, hogy
csak ez utóbbiak tekinthetők a
fotográfia , tiszta" műfajainak. A ter¬
mészetfotó beskatulyázásánál (bo¬
csánat: műfajba sorolásánál) zavart
okozhat az is, hogy a természet
témáinak (növény, állat-, taj-, meteo¬
roldgiai jelenség-, ember és
környezete, stb.) abrazolasakor
külön-külön, vagy együttesen
tudományos- és művészi elvárások
is közrejátszanak, a megjelenítés
eszköztárától, a felhasználás
területétől függően pedig ugyan¬
azon fénykép értelmezhető alkalma¬
zott fotóként (riportkép, illusztráció) ,
vagy kreatív fotográfiaként (kiállítási
kép, művészi alkotás) is. A téma
látványos szépsége, dekorativitása,
a hétköznapok zaklatott pil¬
lanataival, az élet valóságával
szöges ellentétnek látszó nyugalom,
időtlenség, a ,SzÉPre hajtás" az
oka, hogy némely kép láttán a giccs
fogalma is felmerül. Az egyik leg¬
fontosabb kérdés a valóság és a
művészi valóság viszonya. A többi
kérdés sem elhanyagolható. Vajon a
fotóművészet — azon belül a ter¬
mészetfotó — határait kijelölni, vagy
kitágítani érdemes? Milyen mérték¬
ben azonosítható a valóság ,képe"
magával a valósággal?
Foglalkozhat-e a természetfotó tőle
,műfajidegen" témákkal, mint pl. az
idő fogalmával? Képes-e folyamatok
ábrázolására, vagy csupán a pil¬
lanatnyi események, tényszerű
állapotok rögzítése, művészi megje¬
lenítésű, ám tudományos igényű
dokumentálása lehet a cél?
Beavatkozhat-e a , kép" magába a
valóságba? Ennek érdekében a
fotográfus, mint kreatív alkotó
nasználhat-e olyan eszközt, amely
már önmagában is ,ide¬
genkezűséget" feltételez?
Megváltoztatók-e az eredeti színek,
bekerülhetnek-e a képbe olyan
motívumok, amelyeknek nem
valóságosak"?
Az én válaszom majd mindegyikre:
igen, igen, igen!