OCR Output

Gragger Róbert: Bevezetés a , Dunai Konföderáció" tervezetéhez

Azon politikai problémák között, amelyeket Európa újrarendezése vetett fel, egyik
legizgalmasabb és bennünket legközelebb érintő, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiá¬
ból kialakuló államok hogy fognak konszolidálódni és egymással viseltetni.

Már az európai Törökország szétesése és a balkáni keresztény államok kialakulása óta
világos, hogy az osztrák-magyar dualizmus ugyanolyan fenntarthatatlanná vált, mint a
régi osztrák centralizált rendszer volt. Az egyes nemzetek és nemzetiségek önálló ál¬
lami életre törekedtek. Ebből következett, hogy bár a kremsieri parlament óta számos
kísérlet született, hogy a dunai nemzetek problémáját föderatív alapokon rendezzék,
ezek jórészt elégtelennek bizonyultak: az autonómiát ugyan biztosították nyolc-tíz
nemzet számára, a saját államiságot azonban nem. A nyelvileg, kulturálisan és történe¬
tileg összetartozó népeket egy államközösségben egyesítő államalakítási törekvések
viszont olyan erősek voltak, hogy azokkal komolyan számolni kellett. Ebben az önál¬
lóság utáni feltartóztathatatlan hajszában nem juthattak érvényre a föderációs tervek,
még az olyan éleselméjűen átgondoltak sem, mint Karl Renneré.!? Még az olyan felet¬
tébb liberális módon minden nemzeti kívánságot tárgyaló javaslat, mint György János
névtelenül megjelent könyve a dunai és a balkáni államok szövetségéről, ! és Jászi
Oszkár egyesült dunai államokról szóló, metodikai szempontból kidogozott terve" is
alig jutott a kifejtés stádiumába. Utóbbi a magyarországi nemzetek önrendelkezési
jogának keresztülvitelével megbízott miniszterként a nemzetiségi vezetőkkel folyatott
tárgyalások során a legközvetlenebbül tapasztalta, hogy az eszmék nem válthatóak
valóra, ha a népek szenvedélyes szabadságvágya és ennek hangadói nem adnak lehető¬
séget a nyugodt tárgyalásokra.

Időközben ezek a népek és országaik független államokká váltak, melyek határait Ver¬
sailles zöld asztalainál rajzolták Európa térképére, nem törődve a néprajzi, gazdasági
és történelmi szempontokkal, és meg nem kérdezve az érintett népeket. Ha a politiku¬
sok és értelmiségiek háború előtti és alatti föderációs tervei elégtelenek voltak, úgy a
békekonferencia a másik szélsőségbe esett, és csak táplálta a , győztes hatalmak", a
csehek, a románok és a szerbek gátlástalan területszerzési vágyát, és mindent megadott
nekik, amit kívántak. Most úgy áll a helyzet, hogy az egykori Monarchia hatalmas
testének gazdasági vérkeringése minden tagjában leállt. A végzetes következmények
mindenütt gazdasági zavarokban mutatkoznak meg, legerősebben természetesen a
nagyvárosokban és az ipari központokban.

Az egyik oldalon állnak a legyőzöttek, lefegyverzetten és segítség nélkül. A másik
oldalon a győztesek a zsákmányukat igyekeznek biztosítani, már a tanulóifjúságot mi¬
litarizaljak, és egy annál is rosszabb militarizmus ölt testet, mint ami ellen állítólag
küzdöttek. Úgy tűnik, az új uralkodók nem tanultak a szétesett Monarchia, Törökor¬
szág és a cárizmus példájából. Az ő hibájukba esnek, amikor különböző népeket akara¬
tuk ellenére új, hibrid államalakulatokba kényszerítenek és uralni akarják őket. Már
most látszik, mennyire eltávolodtunk a probléma megoldásától. Az alávetett népek
természetesen nem akarják és nem fogják nyugodtan tűrni ezt az állapotot. De Prága,

430