OCR Output

18.§ Az államigazgatás alkalmazottainak fizetését a költségvetés fedezi, hasonlókép¬
pen a községek alkalmazottainak illetményeit is.

19.§ A Magyar Autonóm Körzet törvényhatóságainak és a községek önkormányzatai¬
nak költségeit a törvényhatóságok és a községek részére törvényekben és más jogsza¬
bályokban biztosított bevételekből és segélyekből fedezik.

INDOKLÁS

a magyar területi autonómiáról szóló javaslathoz

A VMDK egyetértve a hágai, ill. brüsszeli Jugoszlávia-értekezlet elnökének, lord Car¬
rington úrnak a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezésére vonatkozó javaslatával,
megfontolás tárgyává tette a jelzett dokumentum c) pontjában meghatározott különle¬
ges jogállás biztosításának lehetőségét azokra a községekre vonatkozóan, ahol a ma¬
gyarok többséget alkotnak.

E megfontolás alapján a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége mint az itt élő
magyarság széles körben támogatott, egyetlen legitim érdekszervezete, javaslatot ter¬
jeszt a Szerb Köztársaság képviselőháza elé, azzal az igénnyel, hogy a törvényhozó
testület biztosítsa a magyar többségű községek (területek) különleges státusát saját
törvényhozással, rendőrséggel, intézményrendszerrel és a nemzeti szimbólumok sza¬
bad használatával.

A javaslat kilátásba helyezi Vajdaság magyar többségű községeinek, illetve települése¬
inek szabad társulását a Magyar Autonóm Körzethez, illetve a kiválást belőle. A társu¬
lásról, illetve a magyar körzethez való csatlakozásról a polgárok az első szabad több¬
párti helyhatósági választásokat követően a megválasztott új képviselő-testületek dön¬
tenének.

A Tisza melléki magyar etnikai tömb: Kanizsa, Zenta, Ada, Csóka, Óbecse községek,
illetve Közép-Bácskában Kishegyes, Topolya és Szabadka, néhány szomszédos köz¬
séggel együtt olyan körülhatárolt területet képeznek, amelyet nagy többségben és vi¬
szonylag zártnak mondható tömbben, a magyarság népesít be.

Etnikai jellege mellett ennek a területnek a természeti, gazdasági és kulturális viszo¬
nyai is egységesek, azonos jellegűek. Ez az övezet, a Szerb Köztársaság új közigazga¬
tási egységeinek létrehozásakor, a józan ész szabályai szerint magától értetődően egy
körzetnek kínálkozott volna, de az illetékesek nem éltek ezzel a lehetőséggel, nyilván¬
valóan mert merőben más szempontok vezérelték őket.

A körzetesítés, amely hétfelé szabdalja a vajdasági magyarságot, természetesen nem
fogadható el számunkra, hiszen ez a magyarság kulturális és gazdasági megsemmisülé¬
sét eredményezné. A területi autonómia létrehozásával arra törekszünk, hogy javítsuk
számbeli kisebbségünkből eredő hátrányos helyzetünket, hogy egyenrangú félként,

412