OCR
gármesterek és állami tisztviselők. Továbbá a minisztériumok és a fenntartók nem uralkodni akartak a szakmán, hanem szolgálni azt. Nálunk pedig a váltás esélyei körülbelül azok, amelyeket korábban, a társadalmi modellváltásnál abban a négy pontban felsoroltam. Több regényének alapmotívuma a perspektívaváltás, ami a Török tükör és a Tankom szerkezetét is meghatározza, A kis reccs utópisztikus világában pedig lényegében minden fix nézőpont megszűnik. Ez, ahogy egy korábbi beszélgetésben mondta, mentálhigiénés problémakezelésként is felfogható: segít távolságot tartani, kívül kerülni a magunk baján, és ezáltal megérteni azt. A mostani helyzetben valóban érezhető segítséget nyújthat ez a terápiás lehetőség? — Nekem segít. A könyveiben a kultúra egyetemes problémáira is reflektál. A Török tükör fohdse azt mondja, hogy bár az írónak , kötelessége tisztán tartania a mese áramának medrét", írni mégis jobb, mint olvasni, mert írás közben az ember nem keveri össze a saját képzeletét a valósággal. Ha jól értem, itt egy történet elbeszélhetősége, hitelessége, vagy éppen konstruált volta a tét, ez pedig napjaink sokszor kárhoztatott válságtünetére, a nagy narratívák szétesésére, több szempont egyidejű érvényességére, az értékek relativizálódására utal — vagy mindez csak az irodalom ,, belügye? volna? — Ahogy mondja, ez tényleg a kultúra egyetemes problémája. Vagy lehetséges, hogy ez a relativizálódás és szétesés csak látszat, mert valójában nincs is minek szétesnie? Nem lehetséges, hogy az integráltság és az abszolút érték csak illúzió, amivel kábítottuk magunkat? Én erre hajlok. Végül is minden háború és népirtás muníciója ez volt: biztosak voltunk benne, hogy a mi értékeink az abszolút értékek, hogy a mi narratívánk az egyetlen és kizárólag érvényes narratíva, tehát jogunk és kötelességünk harcba szállni érte. Közben a másik oldal is ugyanúgy érezte. Így törtek ki a vallásháborúk, aztán a világháborúk, így zajlott a gyarmatosítás, és így zajlik jelenleg a természet elpusztítása, ezzel saját életterünk elpusztítása. Szerintem az abszolútumok világa hazugság, és ezen a hazugságon az önpusztító programjaink futtatják magukat, illetve bennünket. És hogy a program biztonságosan futhasson, szent találmányokkal védi magát: nemzet, hazafiság, becsület, Isten, haza. Ezek nevében ma is bárkitől el lehet várni, hogy kínhalált haljon egy aljas háborúban, vagy megerőszakoltassa magát egy óvóhelyen, vagy halálra kínozzon és erőszakoljon másokat. Horthyék a haza és Isten nevében küldték a Don-kanyarba a népet, és az Iszlám Állam szintén Isten nevében gyilkol. Nem kár ezekért az abszolútumokért. Fordítsuk előnyünkre a relativizálódásnak és szétesésnek tűnő veszteségérzetet — mert ez a szétesés és relativizálódás első körben tényleg veszteség. Én is fájdalommal élem meg, hogy leáldozott a könyveknek és a lassú, fekete-fehér filmeknek, és nehéz elfogadnom, hogy a digitális-vizuális világ lebutítja az emberi kapcsolatokat, és hogy ez ellen még nem találtuk meg az ellenszert. De ha valami megtörtént, azt visszacsinálni már soha nem lehet, esetleg tovább rontani a dolgot, ha befeszülünk a visszacsinálásért 360