Stranica 360 [360]
gármesterek és állami tisztviselők. Továbbá a minisztériumok és a fenntartók nem
uralkodni akartak a szakmán, hanem szolgálni azt.
Nálunk pedig a váltás esélyei körülbelül azok, amelyeket korábban, a társadalmi mo¬
dellváltásnál abban a négy pontban felsoroltam.
Több regényének alapmotívuma a perspektívaváltás, ami a Török tükör és a Tan¬
kom szerkezetét is meghatározza, A kis reccs utópisztikus világában pedig lényegé¬
ben minden fix nézőpont megszűnik. Ez, ahogy egy korábbi beszélgetésben mondta,
mentálhigiénés problémakezelésként is felfogható: segít távolságot tartani, kívül
kerülni a magunk baján, és ezáltal megérteni azt. A mostani helyzetben valóban
érezhető segítséget nyújthat ez a terápiás lehetőség?
— Nekem segít.
A könyveiben a kultúra egyetemes problémáira is reflektál. A Török tükör fohdse
azt mondja, hogy bár az írónak , kötelessége tisztán tartania a mese áramának
medrét", írni mégis jobb, mint olvasni, mert írás közben az ember nem keveri össze a
saját képzeletét a valósággal. Ha jól értem, itt egy történet elbeszélhetősége, hiteles¬
sége, vagy éppen konstruált volta a tét, ez pedig napjaink sokszor kárhoztatott válság¬
tünetére, a nagy narratívák szétesésére, több szempont egyidejű érvényességére, az
értékek relativizálódására utal — vagy mindez csak az irodalom ,, belügye? volna?
— Ahogy mondja, ez tényleg a kultúra egyetemes problémája. Vagy lehetséges, hogy ez
a relativizálódás és szétesés csak látszat, mert valójában nincs is minek szétesnie? Nem
lehetséges, hogy az integráltság és az abszolút érték csak illúzió, amivel kábítottuk
magunkat? Én erre hajlok. Végül is minden háború és népirtás muníciója ez volt: biz¬
tosak voltunk benne, hogy a mi értékeink az abszolút értékek, hogy a mi narratívánk az
egyetlen és kizárólag érvényes narratíva, tehát jogunk és kötelességünk harcba szállni
érte. Közben a másik oldal is ugyanúgy érezte. Így törtek ki a vallásháborúk, aztán a
világháborúk, így zajlott a gyarmatosítás, és így zajlik jelenleg a természet elpusztítása,
ezzel saját életterünk elpusztítása. Szerintem az abszolútumok világa hazugság, és ezen
a hazugságon az önpusztító programjaink futtatják magukat, illetve bennünket. És
hogy a program biztonságosan futhasson, szent találmányokkal védi magát: nemzet,
hazafiság, becsület, Isten, haza. Ezek nevében ma is bárkitől el lehet várni, hogy kínha¬
lált haljon egy aljas háborúban, vagy megerőszakoltassa magát egy óvóhelyen, vagy
halálra kínozzon és erőszakoljon másokat. Horthyék a haza és Isten nevében küldték a
Don-kanyarba a népet, és az Iszlám Állam szintén Isten nevében gyilkol. Nem kár eze¬
kért az abszolútumokért.
Fordítsuk előnyünkre a relativizálódásnak és szétesésnek tűnő veszteségérzetet — mert
ez a szétesés és relativizálódás első körben tényleg veszteség. Én is fájdalommal élem
meg, hogy leáldozott a könyveknek és a lassú, fekete-fehér filmeknek, és nehéz elfo¬
gadnom, hogy a digitális-vizuális világ lebutítja az emberi kapcsolatokat, és hogy ez
ellen még nem találtuk meg az ellenszert. De ha valami megtörtént, azt visszacsinálni
már soha nem lehet, esetleg tovább rontani a dolgot, ha befeszülünk a visszacsinálásért
360