Page 347 [347]
Magyar trilógia —
fikciós-dokumentumban elbeszélve
Egy nemzeti örökség-kiállításról
A. Gergely András
Időszaki múzeumot látunk a budapesti Politikatörténeti Intézet termeiben, fotókat és
szövegeket, plakát-hatást és filmek múzeumát, élmény- és levéltárat, tárgykollekciót és
mögöttes sejtelmeket, testet öltött fikciókat és divatba, emlékezetbe merevedett üzene¬
teket, politikai vezérkultuszokat és ezek , lecsordogálását" az értelmezői világ más¬
kéntgondolkodói, narratív szféráiba. Közlés a közlésen hever, mintha elbeszélésre épí¬
tett ál-narratívák, kultikus sekélyességek, vizuális toposzok kifordíthatósága, önnön
történeti illúzió-tárukra épülő elvadult életérzések készlete lenne mindez. Talán még
intenzívebben, sokkal átütőbben vannak kijelölve az alapozó körvonalak, az átélések
lelkületeiben és a nemzeti kultuszok építésének (mintegy időtlen, kortalan, örök) szer¬
veződési felületein egyaránt, ahol rendre kiütközni hajlamos az artisztikus/retori¬
kus/narratív hatásegységek megannyi jele és kelléke, érvényességi (sőt szavatossági)
ideje, lejárati bélyegzője és túlélő öröksége egyszerre. Láthatóvá, sőt kihívóvá válik az
élmény, hogy a művészetekben nem sűrűbb talán az intellektuális, de evidensen sokkal
mélyebb az emocionális töltet — s mikor mindez nyílt páncélsisakkal fölhasználható
már a korszakos magatartási gerjedelmek kiaknázására, akkor talán már senki sem
kérdez rá érdemben és elvitatóan arra, miként szembesíthető, vagy ki által tükrözhető a
vizuális impresszió és intellektuális magyarázat, a közvetlen történetiség és a jóváha¬
gyásával vagy ideologikus magasában efölé emelkedő, mindezt átlátó, híveket és áldo¬
zatokat szedő tünemény.
A német kezdeményezésű OFF-Biennale Budapest keretében sajátlagos , magyar triló¬
giát" hozott kiállításként a Magyar Képzőművészeti Egyetemen alkotó-oktató KissPál
Szabolcs. Ebben a három-osztatú, térben is elkülönülő tárlatban a szembetűnő szerke¬
zet jóféle kihívást közvetít, kép és képtár, muzeális örökség és tárgyi hagyaték érze¬
lem-motiváló ereje, történeti anyag- és eszme-ébresztési hatásegysége mint valami
pusztulásképtelen és egyúttal az időben is , hordozható örökség", a látvány és közlés
(eszmei—foldrajzi) határokon és korokon átívelő szimbólumtára szerencsés ötvözetben
kínálkozik. Képi—vizualis, sőt látványtrükkös megoldásai sajnos csak alig idézhetők
ide a szövegszerű talalasba, s még kevésbé a filmek anyagát vizuálisan tolmácsolva, de
így is emlékezetes maradhat talán a látomásos és visszafogottan indulatos ,,doku¬
fikciós" tárlat, ahol a Nagyság és a Méltóképpeni Kicsinyítés összhatása teremt kellő
347