OCR Output

Nemzetek, nemzeti kisebbségek
a Délvidéken

Konferencia a pécsi Pannon Magyar Házban
2017. szeptember 20.

Erdős Zoltán

A pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány 2017 szeptemberében
színes programsorozattal ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A csaknem kéthetes
fesztivál keretében az érdeklődők képzőművészeti kiállításokon, irodalmi programo¬
kon, pódiumbeszélgetéseken és kézműves programokon vehettek részt. A rendezvény¬
sorozat méltó módon összegezte az Alapítvány eddigi eredményeit, s egyúttal kijelölte
a munka irányvonalát a következő időszak számára.

A fesztivál szakmai programcsoportjának részeként a pécsi Pannon Magyar Házban
tudományos-közéleti konferenciát rendeztek a délvidéki magyarság helyzetéről. A
tanácskozás a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány, a Magyar Kereszténydemok¬
rata Szövetség, és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szervezésében való¬
sult meg.

A konferenciának szomorú aktualitást adott a nem sokkal korábban elfogadott ukrán
oktatási törvény. Az új jogszabályok ellen a szervezők tiltakozó nyilatkozatot állítottak
össze, melyet Erb József, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség pécsi elnöke olva¬
sott fel. A résztvevők kézfeltartással jelezték, hogy a nyilatkozatot egyöntetűen támo¬
gatják.

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere köszöntő beszédében kiemelte, hogy Pécs föld¬
rajzi elhelyezkedésének és történeti múltjának köszönhetően kaput jelent a Délvidék, a
délvidéki magyarság felé. A kapcsolattartásban talán a kormányzati intézkedéseknél is
fontosabb szerepet játszanak a civil szervezetek. Ennek példája a jubiláló Alapítvány,
melynek létrejöttéhez a délszláv háború adta a kezdő lökést. Hasonlóan példaértékű
kezdeményezésnek nevezte napjainkban a Kosztolányi Dezső Céltársulást, amely
megemlékezések, látogatások és anyanyelvi táborok szervezésével járul hozzá a ma¬
gyar identitás megerősödéséhez Horvátországban és Szerbiában.

A konferencia nyitó előadásában Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szö¬
vetség országos elnöke a téma átfogó, közép-európai kontextusát vázolta fel. Megálla¬
pitotta, hogy Magyarországon a nemzetiségi kultúra őrzése és a nemzeti kultúrához

341