Oldal 310 [310]
kek a kiegyensúlyozott kereskedelem és a tisztességes piaci verseny, az országok kö¬
zötti fizetési mérleg egyensúlya, a szociális piacgazdaság, az integráció, amely a fejlet¬
tebb régióktól erőforrásokat csoportosít át a kevésbé fejlett régiókba, amely egyben az
integráció feltétele is.
Az alapító hat ország gazdasága az 1973-as kőolajár-robbanásig átlagban évi öt száza¬
lékkal növekedett. Az egységes terv alapján a vámhatárok lebontását tíz év alatt hajtot¬
ták végre és arra is ügyeltek, hogy az egységes piac létrejötte ne eredményezze a külső
vagy a belső egyensúly megbomlását. A szerződés 104. §-a kimondja: , minden tagál¬
lam olyan gazdaságpolitikát folytat, amely ahhoz szükséges, hogy a foglalkoztatás ma¬
gas szintjének és a stabil árszínvonalnak a megőrzése mellett biztosítsa fizetési mérlege
egészének egyensúlyát, és fenntartsa a valutája iránti bizalmat."
Az együttműködés további elmélyítésének, a közös pénz létrehozásának gondolata
1969-ben merült fel. Pierre Wernert, Luxemburg miniszterelnökét bízták meg azzal a
feladattal, hogy a közös pénz bevezetésének feltételeit kidolgozza. Az 1970-ben meg¬
jelent Werner-jelentés kiemelt fontosságot tulajdonított a Közösség belső egyensúlya
biztosításának: , 4 globális gazdasági egyensúly megvalósulását a szerkezeti különbsé¬
gek veszélyeztethetik (...) Egy gazdasági és monetáris unióban a strukturális és regio¬
nális politikák nem kizárólag a nemzeti költségvetés kérdései". Így a területi egyenlőt¬
lenségek kiegyenlítése érdekében szükségesnek tartotta jelentős pénzügyi transzferek
alkalmazását." E pénzügyi transzferek nagyságát a Donald MacDougall skót közgaz¬
dász vezetésével létrehozott bizottság vizsgálta. Az 1977-ben publikált MacDougall¬
jelentés szerint az integráció egy kezdeti szintjén a GDP 2,0-2,5%-at, a gazdasági és
monetáris unió megvalósítása esetén a GDP 7,5-10%-at, a teljes integráció esetén pe¬
dig 20-25%-at kell központosítani ahhoz, hogy az integráció működőképes legyen.
A monetáris unió megvalósításának az említett jelentésekben felvázolt feltételei a neo¬
liberális korszak beköszöntével feledésbe merültek. A keynesiánus gazdaságpolitikát
felváltó neoliberális gazdaságpolitika a kőolajár-robbanás által kiváltott inflációt neoli¬
berális receptekkel kezelte, mely recepteket az 1992-es Maastrichti szerződésben" is
rögzítettek. Míg a Római szerződés kiegyensúlyozott kereskedelmet és tisztességes
piaci versenyt deklarált, a Maastrichti szerződés az árak és szolgáltatások szabad áram¬
lását szögezte le. A Római szerződés a szociális piacgazdaságot tűzte ki célul, amit a
lakosság mind a mai napig a legfontosabb európai értékek közé sorol. Evvel szemben a
Maastrichti szerződés a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaságról szól, amely
mind gazdaság-, mind társadalompolitikai szempontból az előbbi tökéletes ellentéte.
A Római szerződés a szociális kérdések megoldását közösségi feladatként kezelte, míg
az ún. maastrichti kritériumok kizárólag a költségvetési egyensúlyra koncentrálnak. A
szerződés a költségvetési hiány GDP-hez viszonyított arányának 3% alatt és az állam¬
háztartási adósságnak a GDP 60%-a alatt tartását írja elő. Tiltja, hogy az országok gaz¬
daságukat állami beavatkozással segítsék. Miközben a társadalmi problémák megoldá¬
sa továbbra is nemzetállami feladat maradt, a megoldást segítő eszközök egyre na¬
gyobb része feletti felügyeletet Brüsszel magához vonta. A fizetési mérlegek kiegyen¬
310