is. A politikailag korrekt beszéd — a maga szélsőséges formájában, mondhatnánk forra¬
dalmiságának kiteljesedésében — azt a célt szolgálja, hogy kerüljük az ember bármiféle
csoporthoz való tartozásának említését. Ez ideológiailag azt a célt szolgálja, hogy az
ember önmeghatározása látszólag teljesen önkéntes alapon történjék, mindenféle társa¬
dalmi és pszichológiai megkülönböztetés nélkül. Valójában azonban ezzel az eljárással
a hús-vér embereket saját lényegüktől, társadalmi beágyazottságuktól fosztjuk meg.
A PC beszéd követelménye azonban, függetlenül attól, hogy szószólói milyen csodála¬
tos világot vizionálnak elénk, valójában azt a célt szolgálja, hogy semmi ne emlékez¬
tessen bennünket társadalmi létünk fájó valóságára, a sokféle súlyos diszkriminációra,
a bántó társadalmi igazságtalanságokra, az életünket keresztbe-kasul átszövő társadal¬
mi ellentmondásokra — de legfőképpen a hierarchiára és a pénzhatalom uralmára. Az a
mítosz tehát, hogy a PC beszédnek köszönve végre minden ember azonos értékűnek
tarthatja, érezheti magát, pontosan az ellentétébe csap át: kizárja annak lehetőségét,
hogy egyáltalán szóba hozhassuk azt, amitől szenved, amit sérelmesnek tart, és mind¬
azt, amitől átkozottul rosszul érzi magát saját bőrében.
Valami tehát az eredendően jó szándék és szép elgondolás ellenére félrecsúszott. Tel¬
jességgel érthető, hogy a fejleményeket látva a Chicago Tribune egykori külföldi tudó¬
sítója, az Illionis Egyetem média fakultásának professzora, Ronald Yates így fakadt ki:
, Mi itt az Egyesült Államokban saját elnyomatásunk korszakát éljük, amikor valaki
elveszítheti az állását, az előléptetését, a kinevezését, vagy egyáltalán a lehetőséget,
hogy munkát kapjon, mert valamilyen »hagyomanyos nézetet« vall, vagy olyasmit, ami
nem egyezik meg a PC-verőlegények hivatalos irányvonalával, akik jelenleg a médiá¬
ban és speciális érdekvédő csoportoknál pozícióban vannak."" A politikai korrektség
túlhajtásai végül is szembe mennek azokkal az elvekkel, amelyekért a mozgalom létre¬
jött. , Hatalmi pozíciókból beszél, kényszert alkalmaz, és a nézeteik/véleménytik alapján
diszkriminál embereket"?
Ne feledjük: nem az a baj, hogy ilyennek, vagy olyannak látjuk a világot, hogy a dol¬
gokról, jelenségekről így, vagy úgy vélekedünk, hogy ezt, vagy azt akarjuk. A világ
önmagában véve semmilyen, nyugodtan formálhatunk véleményt mindenről helyze¬
tünknek megfelelően. Lelkiállapotunk akarva-akaratlanul kisugárzik környezetünkre.
Élnünk lehet és kell az aktivitás lehetőségével, hiszen aktivitásával az ember képes
formálni környezetét. Bajainkért nem vádolhatjuk csak a körülményeket, hiszen azok
formálásában mi is részt veszünk. Azt kellene jobban szem előtt tartanunk, hogy véle¬
ményünktől, beállítódásunktól, döntéseinktől függetlenül az ellentétek minden jelen¬
ségben ott vannak, és amit meggyőződéssel állítunk, vagy tagadunk, annak az ellentéte
is igaz lehet. Csak idő kérdése, hogy minden a visszájára forduljon. Az ellentétek harca
— függetlenül az általunk képviselt , megoldásoktól" — újabb ellentétek létrejöttének a
forrása, amely másokat újabb és újabb , megoldásokra" sarkallnak.