Stranica 276 [276]
OCR
nyezhet. Ezért megfontolásra javaslom a fenntarthatóság lokalista értelmezését, melynek lényege, hogy a fenntarthatóságot nemzetállami szinten kell megvalósítani. (1) A fenntarthatóság globalista értelmezésnek több súlyos hibája és kockázata is van. Egyrészt a politikai globalizmus egy univerzális fenntarthatósági modellt javasol, ami figyelmen kívül hagyja, hogy az emberiség különböző kulturális, fogyasztási, technológiai, demográfiai és környezeti stb. sajátosságokkal rendelkező politikai közösségekből áll. Ebből következik, hogy az univerzális modell csak a sokszínűség erőszakos felszámolása útján realizálható. Megjegyzem, még ha az emberi közösségek sokszínűsége fel is számolható, a környezeti, ökológiai és klimatikus feltételek változatossága akkor sem szüntetető meg. Ezért szinte elképzelhetetlen egy olyan univerzális jellegű fenntarthatósági modell, amely a szélsőségesen különböző ökológiai és környezeti feltételek mellett egyaránt kiválóan működik. Másrészt az ember identitása szükségképpen lokális, amit olyan tényezők határozhatnak meg, mint a tőke, az osztály, a nemzetiség, a rassz, a vallás, a világnézet stb. Egy személy identitása és érdekei pedig mindig befolyásolják a globális fenntarthatóságról vallott felfogást is. Ez az összefüggés különösen erős a politikusok esetében, akiknek eleve az a hivatásuk, hogy a saját közösségük érdekeit képviseljék. Ebből következik, hogy nincs és nem is lehet konszenzus abban, hogy az emberiség globális fenntarthatósága szempontjából mi lenne a legjobb univerzális modell, mivel a különböző nagyhatalmak különböző globalista politikusai (Bush, Clinton, Merkel) ezt különbözőképp interpretálják. Ezek a nagyhatalmú vezetők a saját globalista értelmezésüket akarják a befolyásuk alatt álló kisebb politikai egységek körében elterjeszteni. Lányi ezzel kapcsolatban a kulturális imperializmus fogalmát használja."" Ez az új típusú gyarmatosítás azért olyan veszélyes, mert a nagyhatalmi érdekeket jól lehet leplezni a globális fenntarthatóságra, vagyis a globális közjóra való hivatkozással. Mint minden gyarmatosítás, ez 15 a nagyhatalmak közötti rivalizációval, illetve az azok befolyási övezetébe került kisebb nemezetek identitásának erőszakos felszámolásával fenyeget. Harmadrészt a globális fenntarthatóság jelenlegi liberális értelmezését egy illuzórikus optimizmus hatja át. Az elgondolás ugyanis azon a feltevésen alapszik, hogy a különböző, önmagában fenntarthatatlan politikai közösségek pont úgy fogják kiegészíteni egymást, hogy az emberiség mint egész majdan fenntarthatóvá válik. Erre azonban semmilyen biztosíték nincs. Például egy európai globalista bízik abban, hogy az európaiak fenntarthatatlanul magas ökológiai lábnyomát és fenntarthatatlanul alacsony termékenységi arányszámát kompenzálni fogja az afrikaiak rendkívül alacsony ökológiai lábnyoma és fenntarthatatlanul magas termékenysége. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy ezek a fenntarthatatlanságok pont úgy egészítsék ki egymást, hogy az egy kevert, de mégis fenntartható euro-afrikai populációt eredményezzen. Végül két példa segítségével szeretném igazolni azon megállapításom, hogy a fenntarthatóság globalista értelmezése a sokszínű emberi közösségek esetében nehezen alkalmazható. A jelenlegi világátlag szerint a termékenységi arányszám 2,5 gyermek/nő, miközben a demográfiai fenntarthatóság szempontjából fontos az állandó vagy 276
