Stranica 268 [268]
OCR
ri természet felett. A tökéletesedés érdekében a huszadik század derekán, Huxley kortársainak többségénél a tudományos tervezés lép a természetes kiválasztódás helyébe, és kérlelhetetlenül kijelöli kinek-kinek képességei és pszichológiai alkata szerint az őt megillető helyet a társadalomban. Az emberi természet mélyebb megértése alapján , szükség esetén helyesen járunk el, ha figyelmen kívül hagyjuk az egyik vagy másik típusba tartozó emberek elgondolásait." Például , nem szabad engedni, hogy azzal foglalkozzanak, ami felé a vágyaik egyébként valószínűleg a leginkább hajtják őket, vagyis hogy ne ítélhessenek erkölcsök felett", olvashatjuk az aszténiások egy típusáról." Kár, dách ellenben már egy évszázaddal korábban felismerte a tudományos elbizakodottság riasztó perspektíváit. A tudósok állama, úgy tűnik, Platóntól Huxley-ig mit sem változott. 4. A haladás ideológiája A haladásba vetett hitet a diadalmas nyugati civilizáció új világvallásként terjesztette el az egész földkerekségen. A haladás szolgálata lett a társadalmi rend legitimitásának forrása, és ezen az alapon értékelhetőek most már az egyéni teljesítmények is. Korunk mitikus Nagy Elbeszélésének hőse a tudomány, amelynek egyedüli célja a technológiai haladás és a jólét előmozdítása. A technika pedig arra szolgál, hogy egyre célszerűbben, azaz hatékonyabban tudjuk előállítani a javak és szolgáltatások lehető legszélesebb választékát. Mert a jólét: szükséglet-kielégítés. A bőséges kínálat és a tisztán racionális társadalomszervezés — ami egyesek szerint a piaci mechanizmusok spontán érvényesülését jelenti, mások szerint éppen ellenkezőleg, tudományosan megtervezett elosztási viszonyokat — együtt gondoskodnak majd arról, hogy az emberek ne egymás rovására, hanem egymástól függetlenül választhassanak nekik tetsző életformát. Ezt az állapotot szabadságnak nevezik, a jó társadalom célja ennek az állapotnak az elérése. A haladás-hit fenti dogmái közül egy sem akad, melynek tarthatatlanságára ne derült volna fény, mondjuk az UNESCO megalakulása óta eltelt hetven esztendő leforgása alatt. Mégis ezeket a lejárt szavatosságú hiedelmeket tanítják az iskolában, ezekre hivatkoznak a politikai döntéseknél, ezekkel vigasztalódik a médiafogyasztó (aki arról sem értesül, hogy a tudás nem valami olyasmi, amit egyáltalán , fogyasztani" lehetne, így amit ő ténylegesen fogyaszt, az már meghatározása szerint is maga a nemtudás). Röviden szólva, ezért rohanunk megállíthatatlanul a pusztulásba. Soha az írástudók hallgatása, mellébeszélése, felelőtlensége és gyávasága nem járt olyan végzetes következményekkel, mint napjainkban. Mi történt tehát? e A tudas ismeretté silányult: adatok és az adatokkal végezhető műveletek ismeretévé. Így egyre kevésbé vagyunk képesek arra, hogy megértsünk másokat — vagy önmagunkat —, hogy rákérdezzünk a dolgok értelmére, és elképzeljük: ami van, másképpen is lehetne. 268
