Oldal 252 [252]
Az eddig írtak alapján két kérdés fogalmazódik meg, mely részint a kutatási irányokat
érinti, részint a kontaktológia versus irányzatpoétikai megfontolás problémakörének
összetettségét hangsúlyozza.
1) A csupán a genetikus érintkezésekre alapított kutatás"? igen hasznosnak bizonyulhat
abban a tekintetben, hogy segít feltárni a különféle nyelveken alkotó írók, költők sze¬
mélyes kapcsolatait, ennek függvényében azt a törekvést, amely a különféle irodalmak,
kultúrák egymáshoz közelítését, egymásból merítését tudatosítja. Továbbá messze nem
elhanyagolható annak bemutatása, hogy mindez mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy
egy irodalmi régió, egy Literaturlandschaft azonos periódusban működő szerzői kiala¬
kítsák egy korszak összképét. Ugyanakkor ez a fajta kutatás nincs tekintettel együttélő
népek irodalmainak interferenciáira, arra nevezetesen, hogy anyanyelvi hagyomány és
különféle okokkal magyarázható, másféle jellegű, regionális szempont milyen, a látvá¬
nyos hasonlóságok ellenére is, sajátos folyamatokat generál. Egyszerűbben szólva: a
puszta érintkezési kapcsolatokat hangsúlyozó elgondolás nem egyszer az egyébként
rokonszenves egymáshoz közelítések aktánsait felülértékelheti, pusztán azért, mert
céljaikkal a politikai ellentéteket az irodalmi rokonulás nemes előmozdításával igye¬
keznek ellensúlyozni, s kevéssé vannak tekintettel az irodalmiságnak a haszonelvűség¬
re nem egyszerűsíthető tényezőire, például az esztétikai minőség kérdésére. Márpedig
a szerb—magyar érintkezések bővelkednek az olyan jószándékú, de különböző okok
miatt kevéssé hatásos, mára inkább történeti dokumentumokká lett megnyilatkozások¬
ban, amelyek az irodalom elé helyezték a kulturális közeledést és az egymás közti
megértést, melynek jelentőségét nem szabad tagadnunk, ám ezt fordítások, ismerteté¬
sek segítségével vélték elérni. A kétnyelvű, szerbül és magyarul egyaránt publikáló
Antonije Hadziéot méltatja egy újságcikk. , A szerb nép és a magyar haza közművelő¬
dési érdekeit szívén viseli s minden alkalommal őszintén azon működött, hogy szerb
honfitársainknál testvéri szeretet váltsa föl a különben is mesterségesen szított fajgyű¬
löletet s ezáltal erősödjék a közös haza iránti ragaszkodás és hűség."
Egy idealizált és a 20. század elején sehol Európában nem létező (állam)közösség áb¬
rándja vezeti a szerző tollát, ehhez méri Hadzié valóban — a korban jelentékenynek
bizonyuló — kulturális közvetítő szerepét, ugyanakkor a kétféle tevékenység, a fordi¬
tói—kultúraközvetítői és a hivatali munkálkodás olykor ellentmondásokat artikuláló
helyzetét elhallgatja. Ennél konkrétabb Rohonyi Gyula antológiájának megállapítása:
,4 magyar irodalom eddig kevés gondot fordított az itt velünk együtt lakó testvérnép¬
nek irodalmi termékei, költészete lefordítására, ismertetésére./ Pedig ez oly mulasztás,
melyet mielőbb helyre kell hoznunk.”'> Az antológia mintegy válaszul készült Blagoje
Brancié Iz mad’arskog perivoja kötetére, amely a Matica kiadásában 1907-ben jelent
meg." Csakhogy sem Branéié, sem Rohonyi Gyula, sem mások, ismétlem, jószándékú
vállalkozása nem volt képes újabb híveket toborozni az általuk egyébként jól váloga¬
tott, de mérsékelt sikerrel fordított költészetnek. Kapcsolattörténeti érdekességük vitat¬
hatatlan, és nyilván nem maradhatnak ki egy olyan bibliográfiából, amely a kölcsönös
forditasirodalmat és ismertetéseket regisztrálná. Ugyanakkor szerepük részint az anya¬
nyelvi irodalomban, részint a párhuzamokat, átfedéseket jelző regionális irodalmi
252