Oldal 251 [251]
OCR
Gréic, Aleksandar Santié, Mileta JakSi¢, Milorad P. Petrovié. Az előszó 1906-os. Szászy feladatvállalásul a népköltészeti átültetések után a műköltészetet hozná közelebb a magyar olvasóhoz, kultúraközvetítői aspektusból tekintve a szerb-magyar viszonyokra. , A magyar és szerb múzsának összeölelkeztetésével ugyanis hozzá akarok járulni a régmúltban megkötött, de közben megszakadt magyar-szerb barátság szorosabbá tételéhez." Az egyes költőket rövid bevezető jellemzi, életrajzi adatok, a kor kurta bemutatása, műveik magyar fordítóinak felsorolása. Ezt követik a szemelvények. A gondosan szerkesztett kötet azonban nem ér célba a kevésbé tehetséges magyar fordító nyelvi korlátai miatt, jóllehet felismeri, hogy a kortárs magyar költők hangján megszólalva, a szerb vers ismerőssé tehető: Jaksió Oszmán Aga című versének fordításakor a fordító mintha Arany-imitációval kísérletezne. A könyvecske időszerűségét bizonyítja, hogy horvát és szerb részről szintén kísérleteztek a kulturális közeledés leginkább célszerűnek vélt formájával, olyan folyóirat létesítésével, amelynek poetikai törekvéseit az ismeretterjesztés teljesíti ki.!! A szakirodalom már több ízben tárgyalta, de éppen a költői anyag megjelenítéséről viszonylag kevesebbet szóló kutatás a Croatia című, 1906-ban egy fél esztendőn keresztül megjelentetett folyóiratból szokta idézni az előzőhöz hasonló kijelentést: a folyóirat , célja (...) a horvát—szerb és magyar testvérnemzetek között barátságos jó viszony, testvéri szeretet ápolása (...) a horvat-szerb viszonyok ne legyenek a magyar publikum előtt terra incognita.” Arról azonban a kutatás nem szólt, kit ért el a folyóirat, mint ahogy azt sem tudjuk, ki forgatta (és milyen haszonnal?) Szászy István kötetkéjét. A magam részéről hiába kerestem a kortárs magyar sajtóban a Croatia nyomait. Pedig 1906 neves esztendő, nem Szászy István előszavának keltezése miatt, hanem Ady Endre első igazi kötetének a magyar irodalomba való berobbanásáért. Ady további köteteiben, publicisztikájában nem kevésbé, nem a politikai elit nemzetiségi politikájához igazodott. Éppen ellenkezőleg, nagyhatású, máig sokat emlegetett verseiben és újságcikkeiben folyamatosan, megalkuvás nélkül hirdette a , Dunatáj" népeinek szükséges megbékélését, a népek azonos érdekűségét és egymásra utaltságát, a különféle (nagy)hatalmi—kizardlagos törekvésekkel szemben. Ady modernsége abban az elfogulatlanságban is megnyilatkozott, mely éles ellentéte volt a történelemre hivatkozó nemzeti nagyelbeszélésnek, a magyar—szláv—román , bánat" rokonságát, a szellemi kultúrák rokonulását hirdetve. Csakhogy ez feltehetőleg a rokonszenv megnyilatkozásokon kívül aligha lett volna elegendő a 20. század elejének talán legjelentékenyebb kelet-közép-európai hatástörténetéhez, amely Manojloviétól és Veljko Petroviétól Miroslav Krlezaig, a szlovák modernségig (Emil Boleslav Lukác), a román költészetig (Octavian Goga) ívelt. Mindehhez szükséges volt, hogy felismerhető legyen a kortárs európai költészeti törekvésekkel rokonítható költői nyelvi forradalom. Lehet, hogy nem csupán a véletlen szeszélyes játéka: a Nyugat megjelenésének évében Veljko Petrovié 1908-ban, a Brankovo Koloban tette közzé a szerb irodalom első Rilke-fordításait, míg az első magyar Rilke-fordítás 1906-os, a Todor Manojloviétyal baráti kapcsolatokat ápoló Juhász Gyulától. "? 251
