Stranica 251 [251]
Gréic, Aleksandar Santié, Mileta JakSi¢, Milorad P. Petrovié. Az előszó 1906-os.
Szászy feladatvállalásul a népköltészeti átültetések után a műköltészetet hozná köze¬
lebb a magyar olvasóhoz, kultúraközvetítői aspektusból tekintve a szerb-magyar viszo¬
nyokra. , A magyar és szerb múzsának összeölelkeztetésével ugyanis hozzá akarok já¬
rulni a régmúltban megkötött, de közben megszakadt magyar-szerb barátság szorosab¬
bá tételéhez." Az egyes költőket rövid bevezető jellemzi, életrajzi adatok, a kor kurta
bemutatása, műveik magyar fordítóinak felsorolása. Ezt követik a szemelvények. A
gondosan szerkesztett kötet azonban nem ér célba a kevésbé tehetséges magyar fordító
nyelvi korlátai miatt, jóllehet felismeri, hogy a kortárs magyar költők hangján megszó¬
lalva, a szerb vers ismerőssé tehető: Jaksió Oszmán Aga című versének fordításakor a
fordító mintha Arany-imitációval kísérletezne. A könyvecske időszerűségét bizonyítja,
hogy horvát és szerb részről szintén kísérleteztek a kulturális közeledés leginkább cél¬
szerűnek vélt formájával, olyan folyóirat létesítésével, amelynek poetikai törekvéseit
az ismeretterjesztés teljesíti ki.!! A szakirodalom már több ízben tárgyalta, de éppen a
költői anyag megjelenítéséről viszonylag kevesebbet szóló kutatás a Croatia című,
1906-ban egy fél esztendőn keresztül megjelentetett folyóiratból szokta idézni az elő¬
zőhöz hasonló kijelentést: a folyóirat , célja (...) a horvát—szerb és magyar testvérnem¬
zetek között barátságos jó viszony, testvéri szeretet ápolása (...) a horvat-szerb viszo¬
nyok ne legyenek a magyar publikum előtt terra incognita.” Arról azonban a kutatás
nem szólt, kit ért el a folyóirat, mint ahogy azt sem tudjuk, ki forgatta (és milyen ha¬
szonnal?) Szászy István kötetkéjét. A magam részéről hiába kerestem a kortárs magyar
sajtóban a Croatia nyomait. Pedig 1906 neves esztendő, nem Szászy István előszavá¬
nak keltezése miatt, hanem Ady Endre első igazi kötetének a magyar irodalomba való
berobbanásáért. Ady további köteteiben, publicisztikájában nem kevésbé, nem a politi¬
kai elit nemzetiségi politikájához igazodott. Éppen ellenkezőleg, nagyhatású, máig
sokat emlegetett verseiben és újságcikkeiben folyamatosan, megalkuvás nélkül hirdette
a , Dunatáj" népeinek szükséges megbékélését, a népek azonos érdekűségét és egymás¬
ra utaltságát, a különféle (nagy)hatalmi—kizardlagos törekvésekkel szemben. Ady mo¬
dernsége abban az elfogulatlanságban is megnyilatkozott, mely éles ellentéte volt a
történelemre hivatkozó nemzeti nagyelbeszélésnek, a magyar—szláv—román , bánat"
rokonságát, a szellemi kultúrák rokonulását hirdetve. Csakhogy ez feltehetőleg a ro¬
konszenv megnyilatkozásokon kívül aligha lett volna elegendő a 20. század elejének
talán legjelentékenyebb kelet-közép-európai hatástörténetéhez, amely Manojloviétól és
Veljko Petroviétól Miroslav Krlezaig, a szlovák modernségig (Emil Boleslav Lukác), a
román költészetig (Octavian Goga) ívelt. Mindehhez szükséges volt, hogy felismerhető
legyen a kortárs európai költészeti törekvésekkel rokonítható költői nyelvi forradalom.
Lehet, hogy nem csupán a véletlen szeszélyes játéka: a Nyugat megjelenésének évében
Veljko Petrovié 1908-ban, a Brankovo Koloban tette közzé a szerb irodalom első Ril¬
ke-fordításait, míg az első magyar Rilke-fordítás 1906-os, a Todor Manojloviétyal
baráti kapcsolatokat ápoló Juhász Gyulától. "?
251