Stranica 250 [250]
szólva az akadémiai körök értetlenségeiről, az érthetetlenség, hazafiatlanság és er¬
kölcstelenség vádjairól. A korszak legjelentősebb magyar költői nem pusztán azért
nem viszonozták több szerb szerző gesztusát, mivel nem tudtak szerbül, hanem azért,
mivel a magyar és a szerb irodalom , interferenciái" következtében a modern irodalom
magyar megépítésében nem volt szükség a szerb tényezőre, a francia és az angol iroda¬
lomhoz maguk is eltalálták, s a szerb irodalomban, ha kerestek volna (de nem keres¬
tek), nem leltek (volna) olyan mozzanatokat, amelyekre feltétlenül reagálni kellett vol¬
na, illetőleg, amely , üres helyek" kitöltésére ösztönözte volna őket. A szerb irodalom
jelesei közül többen maguk meglelték az utat ahhoz az irodalomhoz, kultúrához (első¬
sorban a franciához), melynek példájából számos elemet átemelhettek a maguk törek¬
vései közé (Jovan Duéió), és akadtak olyan költői kísérletek, melyek igénybe vették a
magyar közvetítést (például Dusan Vasiljev Adyét).
Ugyanakkor nem állítható, hogy a szerb írók fordítói tevékenységére ne érkezett volna
magyar irodalmi válasz. Más kérdés, hogy az elsősorban a hivatalos intézmények se¬
gítségével történt. Ennek volt előnye: a megjelentetés bizonyossága. De volt hátránya:
a magyar fordítók nem tartoztak a magyar irodalom élvonalába, költészeti—nyelvi fel¬
fogásuk inkább a 19. század elavulóban lévő metodológiájáról tanúskodott, s a dicsére¬
tesen jószándékú igyekezet nemigen párosult korszerű esztétikai érzékenységgel. Első¬
sorban olyanokat találunk a fordítók között, akik kétnyelvű vidékről származtak, így
mindkét nyelv birtokában voltak (ugyanez mondható el a többi szláv nyelvből készült
fordításról, oroszból a leginkább azok fordítottak, akik ruszin—ukran vidékről valók,
jóllehet a budapesti egyetemen 1849 óta működött szláv tanszék). Ez egyben azt ered¬
ményezte, hogy a tisztességesen elvégzett fordítói munka nem késztette az irodalom
iránt érdeklődőket, hogy a szerb fordításokat tartalmazó köteteket a kezükbe vegyék,
mivel olyan költői nyelven szólaltak meg, amelyet a kortárs magyar epigon líra műve¬
lőitől fölös bőségben mar megtapasztaltak. Ennek az lett a sajnálatos következménye,
hogy azok a folyóiratok, melyek az idegen nyelven megszólaló modernségről vagy
azok magyar fordításairól egyébként szívesen közöltek kritikákat, nem tartották érde¬
mesnek, hogy ezt a kissé antikváriusi fordítói szemlélettel készült poézist ismertessék.
A következtetés eképpen szólhat: a szerb modernség fontos reprezentánsai beható tu¬
dásra tettek szert a magyar irodalom mozgasiranyait tekintve, mig a magyar modernség
reprezentánsainak törekvései ugyan párhuzamosságokat mutatnak a szerb írók érdek¬
lődésével (Rilke), azonban a szerb vonatkozásoktól függetlenül, azokról mit sem tudva
végezték munkájukat. Annak ellenére, hogy 1910-ben egy sokak által olvasott, népsze¬
rű sorozatban antológiában volt olvasható a válogatás , Szerb költőkbőr"," mely az
irodalomtörténeti adatokat Jovan Gréié művéből (Istorija srpske knjizevnosti, 1903)
vette, és mely köszönettel nyugtázta Tihomir Ostojié (újvidéki tanár), Milan Popovié
(óbecsei orvos) és Nikola Belestin (óbecsei ügyvéd) segítségét. A fordított költők név¬
Kostié azért hiányzik, mert a fordítót hivatali munkája gátolta antológiája kiteljesítésé¬
ben. Az első költő a sorban: Branko Radiéevic, őt követi Djura JakSi¢, Jovan Jovanovié
Zmaj. Dimitrije Popovié, Milorad Popovié Sapéanin, Nikola Petrovié Njegos, Jovan
250