Stranica 225 [225]
OCR
értelmében a népek szabadon határozhatják meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosíthatják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket." Európa 49 állama közül tíz rendelkezik kisebb népességgel, mint az erdélyi magyarság lélekszáma, további ötnek pedig hasonló a lélekszáma az erdélyi magyarsághoz. Ugyanakkor Európa 49 államában 20 körülire tehető azoknak a nemzeti közösségeknek a száma, amelyek egymillió fölötti lélekszámmal rendelkeznek, és magukat népnek tekintik. További 30 kisebbség is valamely néphez tartozónak tekinti magát, akik mintegy félmilliós lélekszámmal rendelkeznek. Világos, hogy az államalkotás, az állami keretek megszerzése és megőrzése a kollektív jogok elismerésének lehető legmagasabb formáját jelenti. Ezt a jogot azonban békés eszközökkel, politikai tárgyalások útján nagyon nehéz, valljuk be, csaknem lehetetlen kivívni. Nem véletlen, hogy a (perverz) nemzetközi jog a kollektív jogok helyett következetesen egyéni jogokról beszél, nehogy valamelyik etnikumnak, népcsoportnak, kisebbségnek eszébe jusson magát közösségnek tekinteni, és közössége elismerése, fennmaradása érdekében politikai, közigazgatási intézményrendszert (államot, autonómiát, önkormányzatot) létrehozni. Ebben az ellentmondásoktól terhes, zavaros politikai és jogi helyzetben természetes, hogy ha valamelyik kisebbségi közösség kifejezi önrendelkezési igényét, akkor az , nemzetközi feszültségekkel" jár. Lévén, hogy békés eszközökkel, politikai tárgyalások útján nehéz kollektív jogokra szert tenni, a közösségi érdekérvényesítés vagy egy független állam egyoldalú kikiáltásával, vagy egy másik államhoz való csatlakozással érhető el. Egyik út sem járható katasztrofális következmények nélkül. Több mint naivitás tehát azt hinni, hogy az önrendelkezés bármely formájának kivívását a , nemzetközi jog" támogatja, elősegíti, vagy előnyben részesíti. A közelmúlt fejleményei arra engednek következtetni, hogy erőszak nélkül mind a függetlenség kikiáltása, mind egy másik államhoz való csatlakozás lehetetlen. Ellenben azok, akik az erőszak eszközeihez folyamodva próbálnak államalkotó néppé (nemzetté) válni (akár önálló államot létrehozni), nagyobb sikerrel járnak, mint azok, akik — a nemzetközi jogban bízva —, békés politikai eszközök útján kívánnak önrendelkezési törekvéseiknek érvényt szerezni. Salat Levente ezzel kapcsolatban utal Will Kymlica frappáns kijelentésére, mely szerint az önálló államok létrehozására irányuló törekvés , a nemzetközi jogrend perverz követelménye". A magam részéről roppant találónak tartom ezt a megállapítást, mely rámutat a dolgok lényegére. Nevezetesen arra, hogy bár maguk az önrendelkezésre törekvő közösségek dialógus által szeretnék a helyzetüket rendezni, azaz békés úton törekszenek jogalanyiságuk elismerését kieszközölni, erre éppen maga a nemzetközi jogrend nem nyújt lehetőséget, vagyis akarva, nem akarva, de erőszakos fellépésre sarkallja őket. Ebben a vonatkozásban összehasonlíthatjuk például a Kárpát-medencében élő kisebbségi magyar közösségek önrendelkezési törekvését (mondjuk inkább azt, hogy ezt célzó vergődését) az albánok erőszakos függetlenségi mozgalmával, amely a Balkánon egy új állam, Koszovó létrehozásához vezetett. Nekik új állam járt harcias fellépéstikert, 225
