Page 218 [218]
OCR
és nagyzolás, titkos bosszúvágy vagy fölénytudat nélkül sikerült a magyar kisebbségi közösségeket a társadalmi-politikai önszerveződés irányába terelni. Az önszerveződésnek köszönhetően — hosszabb-rövidebb hezitálás, körömrágás után — megszülettek az első autonómia-tervezetek, amelyek a magyar kisebbségek részéről a többségi néppel való konfliktuskezelés és konszenzuskeresés, a társadalmi alkudozás és az érdekérvényesítés ideális módjának ígérkeztek. Ez a vitathatatlan előrelépés mindenütt megtörtént. Sajnos a többségi társadalom (mondjuk azt, hogy , demokratikus hagyományok híján" és nem pedig zsigeri gyűlöletből) szinte azonnal elutasította a , békejobbot", s ezzel az utódállamokban gyakorlatilag kudarcba fulladt a demokrácia nagy próbatétele. Hangsúlyozom, a magyar nemzeti közösségek részéről felkínált politikai kezdeményezések (autonómiatervezetek) mentesek voltak az illúzióktól és a messianisztikus ígéretektől: intézményesen, konstruktív keretek között kívánták rendezni a kisebbségek helyzetét. Sajnos a többségi társadalom elutasító magatartása miatt részünkről önáltatás maradt minden politikai és szellemi törekvés, amely a helyzettel való megbékélésre, a csendes önfeladásra próbálja rávenni az agonizáló magyar nemzetrészeket. A remények szertefoszlásával, a súlyos történelmi helyzetből való kilábalás lehetősége nélkül a határon túli magyarok körében megerősödött a , mártír nemzet" érzése. Okkal és joggal éreztek (és éreznek) veszve mindent, hiszen (és ezt fontos tisztán látnunk!) önmagában már a kisebbségi autonómiákra vonatkozó javaslat is , engedmény", afféle , kiegyezés" lett volna részükről, amit voltaképpen a nemzeti önfeladás irányába tett lépésként is értelmezhetünk. Nevezhetjtik ezt józan belátásnak, reálpolitikának, ésszerű önkorlátozásnak, bárminek: ettől függetlenül ez a nemzeti szuverenitás hiányában a nemzeti önfeladás irányába tett első (kényszerű) lépés. Egyébként nem véletlen, hogy a nagy politikai körültekintéssel ,,kiizzadt” autonómiatervezetek sem találtak kedvező fogadtatásra a többségi társadalmak részéről, amelyek hozzá voltak szokva, hogy különféle politikai-ideológiai konstrukciókkal évtizedeken át sikeresen elfedték a valóságot, megtévesztették a világot, más szóval a magyar közösségek jogfosztottságát voltaképpen , természetesnek" tekintették. Sajnos, jobbára már maguk az érintettek is így tekintenek helyzetükre, ami az önfeladás megannyi formájában jut kifejezésre. Visszatérve Borbély Zsolt Attila fejtegetésére, okfejtésére, a szerző helyállóan állapítja meg, hogy az egyéni és közösségi mozgástér a ,,rendszervaltassal” valamelyest javult a magyarság számára, a szó valódi értelmében azonban szabadságról, önrendelkezésről, de még a fenyegetettség-érzet megszűnéséről sem beszélhetünk. A határon túli magyar közösségekre változatlanul továbbra is olyan etnokrata nyomás nehezedik, hogy jószerével még az önrendelkezési (önkormányzati) törekvések látszatára sincs lehetőségük. Komprádor elit Ezen az áldatlan helyzeten a rendszerváltással végbement , elitcsere" sem változtatott semmit az elmúlt negyedszázadban. Azok a , módszerek", amelyek útján az új elit 218
