Stranica 218 [218]
és nagyzolás, titkos bosszúvágy vagy fölénytudat nélkül sikerült a magyar kisebbségi
közösségeket a társadalmi-politikai önszerveződés irányába terelni.
Az önszerveződésnek köszönhetően — hosszabb-rövidebb hezitálás, körömrágás után —
megszülettek az első autonómia-tervezetek, amelyek a magyar kisebbségek részéről a
többségi néppel való konfliktuskezelés és konszenzuskeresés, a társadalmi alkudozás
és az érdekérvényesítés ideális módjának ígérkeztek. Ez a vitathatatlan előrelépés min¬
denütt megtörtént. Sajnos a többségi társadalom (mondjuk azt, hogy , demokratikus
hagyományok híján" és nem pedig zsigeri gyűlöletből) szinte azonnal elutasította a
, békejobbot", s ezzel az utódállamokban gyakorlatilag kudarcba fulladt a demokrácia
nagy próbatétele. Hangsúlyozom, a magyar nemzeti közösségek részéről felkínált poli¬
tikai kezdeményezések (autonómiatervezetek) mentesek voltak az illúzióktól és a mes¬
sianisztikus ígéretektől: intézményesen, konstruktív keretek között kívánták rendezni a
kisebbségek helyzetét. Sajnos a többségi társadalom elutasító magatartása miatt ré¬
szünkről önáltatás maradt minden politikai és szellemi törekvés, amely a helyzettel
való megbékélésre, a csendes önfeladásra próbálja rávenni az agonizáló magyar nem¬
zetrészeket.
A remények szertefoszlásával, a súlyos történelmi helyzetből való kilábalás lehetősége
nélkül a határon túli magyarok körében megerősödött a , mártír nemzet" érzése. Okkal
és joggal éreztek (és éreznek) veszve mindent, hiszen (és ezt fontos tisztán látnunk!)
önmagában már a kisebbségi autonómiákra vonatkozó javaslat is , engedmény", afféle
, kiegyezés" lett volna részükről, amit voltaképpen a nemzeti önfeladás irányába tett
lépésként is értelmezhetünk. Nevezhetjtik ezt józan belátásnak, reálpolitikának, ésszerű
önkorlátozásnak, bárminek: ettől függetlenül ez a nemzeti szuverenitás hiányában a
nemzeti önfeladás irányába tett első (kényszerű) lépés. Egyébként nem véletlen, hogy a
nagy politikai körültekintéssel ,,kiizzadt” autonómiatervezetek sem találtak kedvező
fogadtatásra a többségi társadalmak részéről, amelyek hozzá voltak szokva, hogy kü¬
lönféle politikai-ideológiai konstrukciókkal évtizedeken át sikeresen elfedték a valósá¬
got, megtévesztették a világot, más szóval a magyar közösségek jogfosztottságát volta¬
képpen , természetesnek" tekintették. Sajnos, jobbára már maguk az érintettek is így
tekintenek helyzetükre, ami az önfeladás megannyi formájában jut kifejezésre.
Visszatérve Borbély Zsolt Attila fejtegetésére, okfejtésére, a szerző helyállóan állapítja
meg, hogy az egyéni és közösségi mozgástér a ,,rendszervaltassal” valamelyest javult a
magyarság számára, a szó valódi értelmében azonban szabadságról, önrendelkezésről,
de még a fenyegetettség-érzet megszűnéséről sem beszélhetünk. A határon túli magyar
közösségekre változatlanul továbbra is olyan etnokrata nyomás nehezedik, hogy jósze¬
rével még az önrendelkezési (önkormányzati) törekvések látszatára sincs lehetőségük.
Komprádor elit
Ezen az áldatlan helyzeten a rendszerváltással végbement , elitcsere" sem változtatott
semmit az elmúlt negyedszázadban. Azok a , módszerek", amelyek útján az új elit
218