Stranica 211 [211]
OCR
élő magyarok és az adott országokban élő többség fejlődési lehetőségei, gazdasági érdekei egybeesnek. Így azok a térségek, melyek az I. világháború után létrejött államokban többnyire a központoktól viszonylag távoli, határ menti, periférikus területekké váltak, elvesztették természetes gazdasági, kereskedelmi, kulturális központjaikat, aminek következtében gazdaságilag, kulturálisan az átlaghoz képest is leépültek, az új lehetőségek mentén viszont revitalizálhatókká válnak" — gondoltam 2004-ben. Annal is inkább, mivel ,,/a/z Európai Unió kohéziós politikájával kapcsolatos alakuló tervei kiemelt figyelmet fordítanak a határokon átívelő együttműködés erősítésére. Ez lehetővé teszi olyan fejlesztési koncepció, illetve stratégia kidolgozását, mely élni kíván a határokon átnyúló regionális együttműködés lehetőségeivel azokban a közép-keleteurópai országokban, ahol magyarok élnek az adott régiókban." Ezért gondoltam tehát, hogy ennek érdekében abból kell kiindulni: nem a régiókat kell etnicizálni, hanem az etnikumot regionalizalni; a határon túli magyar kisebbségek helyzete a többség nélkül nem megoldható. Mi az, amit megold az európai uniós integráció, és mi az, amit nem? Empirikus tapasztalataim alapján úgy láttam, hogy ,,/j/elentésen megkülönbözteti a térségben élőket az, hogy az Európai Unión belül, vagy kívül élnek-e? Jogaik, kötelességeik, lehetőségeik ennek függvényében alakulnak. Ebben az összeftiggésben ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyaroknak és az adott országok többségének fejlődési lehetőségei, gazdasági érdekei egybeesnek. Jóban is, rosszban is." Úgy véltem, hogy , a régiók közötti együttműködés komoly mértékben hozzájárulhat a fejlettségi szintkülönbségek kiegyenlítődéséhez, a régiók gazdasági növekedésének dinamizálásához, de legalábbis megteremtődött az esély." Mára nyilvánvaló vált, hogy nem így történt. Nem tudtuk kihasználni ezeket az esélyeket. Sőt! A régiók között az egyenlőtlenségek elmélyültek, újabb egyenlőtlenségek alakultak ki. 2004-ben úgy véltem, ,,/f/ontos tudomásul venni, nem lehet figyelmen kívül hagyni a 20. századi kelet-közép-európai történelem egyik legfontosabb tanulságát, miszerint a kisebbségi kérdés a többség nélkül nem megoldható." Épp ezért indultak a továbbiakban a közös kormányülések és kisebbségi vegyes bizottságok románokkal, szlovákokkal stb. — igaz, alacsony hatékonysággal, de mégiscsak lépésről lépésre haladva a kulturális autonómia és az oktatási intézményrendszer vonatkozásában nem reménytelenül. Az 1989 utáni első időszakban, amikor a határon túli magyar intézmények rohamos revitalizációja és az intézményteremtési robbanás volt a jellemző, az általánosan elfogadott elképzelés szerint az intézményalapítást segíteni kell, amit majd a kisebbségi társadalom a későbbiekben fenntart és működtet. Ugyanakkor az évtized végére világossá vált, hogy a Magyarország határain kívül kialakult magyar intézményrendszert jelentős mértékben mindmáig magyarországi támogatásokból próbálják működtetni. Olyan hosszú távú működési stratégiát, amely nem csupán támogatási forrásokban, hanem gazdasági és intézményi együttműködésekben, fejlesztésben is gondolkodik, 211
