Stranica 204 [204]
OCR
Franko — mind Bécshez kapcsolódik), az új típusú folyóirat (a magyar Nyugat, a cseh Moderni revue, a lengyel Zicie etc.), mind-mind annak dokumentumai, hogy Párizs és Szentpétervár mellett, azokkal teljesen egyenrangú módon Bécs—Budapest—Praga— Krakkó—Zágráb-Irieszt nem csupán a nemzeti kultúra új fázisának adnak teret, hanem részint annak a régiónak megformálódását is segítik létrehozódni, amelynek a magam részéről a Kelet-Közép-Európa nevet ajánlottam (Ostmitteleuropa, East-Central Europe), részint az európai kultúra, a fausti kultúra letéteményeseként, megfogalmazójaként, megkerülhetetlen korszakalkotójaként újra- és továbbírják azt a történetet, amely történelmileg a középkor dinasztikus kapcsolataiban kezdődött, s amely a Jagellók idején a Sodalitas litteraria danubianával, majd Komensky befogadástörténetével folytatódó, a felvilágosodás Tudós Köztársaságával (Gelehrtenrepublik) " egyik csúcspontjára érő, majd a romantikában új periódusba lépő, a párhuzamosságokat deklaráló, régióspecifikumként elismertető szellemiség. A régióképződésnek — mint ismeretes — többféle keletkezéstörténete lehetséges." Az állami—politikai azonosság, az egy országba tartozás kialakítja a hivatalosságnak minden lakosra kötelező intézményrendszerét, sugallhatja az azonos mentalitások elsorvadásának célszerűségét, s a hivatalos nyelv hatását eredményezheti. A középkori királyságokban főleg a latinitas és anyanyelviség viszonya egyensúlyozta a kultúra középpontosodásának már akkor jelentkező formáit. Az időben előrehaladva a nemzeti és a nemzeti-kulturális mozgalmak szegültek a centralizáló tendenciák ellenébe. Ugyanakkor ez a , birodalmi" egységbe tagolódás nem zárta ki a hasonló kulturális múlt tudatosodását, az állami-politikai keretektől legalább részben független kulturális átszövődéseket, az egy régióhoz tartozás vagy egy régióba történő besorolódás irodalmi—kulturalis dokumentumait. Ehhez bizonyára erősen hozzájárult a földrajzi tér, amely az érintkezés lehetőségeit biztosítja még a nehézkes közlekedés periódusában is; szintén fontos tényező a történelmi sorsközösség (amelyet a középkori állam és utóélete fokozatos felszámolódása okozhat); az egynyelvi , areá"-ba tartozás, amely a más-más nyelvi rokonsággal rendelkező népek között a nyelvi egymásra hatásban jelentkezik (még ha ez szlovak—magvar, horvát— magyar, szerb—magyar viszonylatokban jóval jelentősebb is, mint a cseh-magyarban vagy a lengyel—magyarban). A vallas- és egyháztörténet is számos dokumentumot őriz: a reformáció-—ellenreformáció hasonló elterjedtsége, ténykedése, belső küzdelme, a radikális antitrinitariusok működése (főleg lengyel-magyar relációkban), az irodalomban a francia törekvésektől nem egészen független (neo)katolikus szellemiség és irodalom a 20. században, a lengyel-magyar—horvát parasztregény és ideológiája a 20. században — s ez csak néhány példa — olyan sajátosságokat tudatosít, amelyek egyszerre jelzik a társadalom- és a kultúratörténet összecsengéseit, de természetesen eltéréseit is. Egy perdöntően fontos érvet csak idejegyezni tudok, kifejteni nem. Joseph Roth egyik művének hőse szerint Ausztria, a Habsburg Birodalom lényegét nem a centrum képviseli, hanem a periféria." Valójában a centrum és a periféria közötti oszcillálás a régió, Kelet-Közép-Európa talán egyik leglényegesebb megkülönböztető sajátossága. A történelmi fejlődés során kialakulnak a centrumok (például a fővárosok), amelyek a nemzeti, anyanyelvi művelődést reprezentálják. Más kérdés, hogy ezek meglepően hasonlí204
