Page 202 [202]
OCR
Visszatérve a névadásra: a középkori Cseh, Lengyel és Magyar Királyság, amelynek már kora újkori változata a korábbihoz hasonló lehetőségeket sejtetett, a Jagellók cseh, lengyel és magyar vonatkozásai révén az egymást segítő államközösségek lehetségességét tette meg eséllyé, a (történelmi) valóságban, nem utolsósorban a neolatinitás poézisében, szinte kizárólag a , dunai" együttműködés során jutott el a konkrét realizálódás kísérletéhez, a 18. században a rendkívül szoros tudóskapcsolatok segítségével vezetett el a nemzeti mozgalmak első fázisához, egyben a szlavisztika és a finnugrisztika megteremtődéséhez. (Beszédes példa, hogy Jozef Dobrovskyról nem csupán mint a szlavisztika egyik , atyjá"-ról, hanem mint finnugristáról is készültek igen fontos tanulmányok.) S bár a 19. században a hatalmi politikai érdekek inkább — például — a cseh-magyar ellentéteket tudatositottak, szellemi területen a középkori királyságok területén a regionális szellemi közösség kevésbé elméletileg, mint inkább művekben, irodalmi irányok feltűnő párhuzamosságokban és erősítő tényezőként: irodalmi— művészeti kapcsolatokban jött létre." Igaz, a Habsburg Monarchia föderatív átalakítását célzó tervek — Kossuth Lajosé, Franti8ek Palackyé — a méltányosabb politikai rendezés igénye mellett is az előtérbe állították, méghozzá meglehetősen látványosan, az ellentéteket. Mindez azonban nem gátolta meg a szellemi élet képviselőit abban, hogy egy szellemi Közép-Európa érdekében ne munkálkodjanak. Ismétlem, ennek szükségességét szórványos előzmények után a 20. század irodalmi eseményei igazolták vissza. Az, hogy a magyar modernség címszereplőjéül elfogadott Ady Endre költészete a nemzetiségi kérdés radikális megoldását sürgette, verseiben, publicisztikájában a közös középeurópai sorsról töprengett, népek és kultúrák egymáshoz közeledését, közelítését szorgalmazta, csupán egyik és nem bizonyosan legfőbb oka annak, hogy költészetének visszhangja" nem az osztrák, német, francia stb. irodalomban található, hanem a szlovák (Roy, Kréméry, Lukác, Smrek stb.), a horvát (Krleza), a szerb (Crnjanski) és a román (Goga) költészetben, ugyanott talált értő fordítókra (a német irodalmak közül az erdélyi szászban!)," mivel a cseh és a lengyel modernséggel párhuzamban a szecessziós, a késő szimbolista, helyenként már az expresszionizmust előlegező lírája, szerelmi és (nagy)városi költészete, a német irodalomtól eltérően francia orientációja (Baudelaire és Verlaine), a historista-eklektikus, romantizálóan nemzeti költészetfelfogásokkal szemben egy új közép-európaiságot, új — korszerű —, kihívó, költői nyelv- és művészetszemléletet hirdetett meg. Az avantgárd kezdemények hasonló módon osztották meg a cseh, a lengyel, a magyar művészeti közvéleményt, és Közép-Európa visszaperlésének szándéka mindenekelőtt cseh, magvar és lengyel , disszidens" értelmiségiek révén fogalmazódott meg (Kundera, Michnik, Konrad).'° Korábbra visszatekintve: a történelmi tematika az irodalomban, a festészetben, a zenében szintén egy cseh-magyar-lengyel párhuzamos gondolkodást jelez (ehhez a horvát és többé-kevésbé a szerb és a szlovák törekvések is hozzátehetők), Sienkiewicz, Jirásek!! és Jókai Mór cseh, lengyel, magyar, horvát, szlovák és jórészt román sikere érzékelteti, hogy miféle történelemfelfogások irodalmi formája, regénytípusa volt, és bizonyos mértékben még ma is közvéleményformáló. S ezek ellenében egyfelől a groteszk és az abszurd , szabadságharca" a nemzeti sztereotípiák, az auto- és hetero-image-ok ellenében miként igyekezett egy másfajta szemléletet elfogadtatni (Havel, Mrozek, Örkény, Rózewicz). Megemlítendő, 202
