Page 202 [202]
Visszatérve a névadásra: a középkori Cseh, Lengyel és Magyar Királyság, amelynek
már kora újkori változata a korábbihoz hasonló lehetőségeket sejtetett, a Jagellók cseh,
lengyel és magyar vonatkozásai révén az egymást segítő államközösségek lehetséges¬
ségét tette meg eséllyé, a (történelmi) valóságban, nem utolsósorban a neolatinitás po¬
ézisében, szinte kizárólag a , dunai" együttműködés során jutott el a konkrét realizáló¬
dás kísérletéhez, a 18. században a rendkívül szoros tudóskapcsolatok segítségével
vezetett el a nemzeti mozgalmak első fázisához, egyben a szlavisztika és a finnug¬
risztika megteremtődéséhez. (Beszédes példa, hogy Jozef Dobrovskyról nem csupán
mint a szlavisztika egyik , atyjá"-ról, hanem mint finnugristáról is készültek igen fon¬
tos tanulmányok.) S bár a 19. században a hatalmi politikai érdekek inkább — például
— a cseh-magyar ellentéteket tudatositottak, szellemi területen a középkori királyságok
területén a regionális szellemi közösség kevésbé elméletileg, mint inkább művekben,
irodalmi irányok feltűnő párhuzamosságokban és erősítő tényezőként: irodalmi—
művészeti kapcsolatokban jött létre." Igaz, a Habsburg Monarchia föderatív átalakítását
célzó tervek — Kossuth Lajosé, Franti8ek Palackyé — a méltányosabb politikai rendezés
igénye mellett is az előtérbe állították, méghozzá meglehetősen látványosan, az ellenté¬
teket. Mindez azonban nem gátolta meg a szellemi élet képviselőit abban, hogy egy
szellemi Közép-Európa érdekében ne munkálkodjanak. Ismétlem, ennek szükségessé¬
gét szórványos előzmények után a 20. század irodalmi eseményei igazolták vissza. Az,
hogy a magyar modernség címszereplőjéül elfogadott Ady Endre költészete a nemzeti¬
ségi kérdés radikális megoldását sürgette, verseiben, publicisztikájában a közös közép¬
európai sorsról töprengett, népek és kultúrák egymáshoz közeledését, közelítését szor¬
galmazta, csupán egyik és nem bizonyosan legfőbb oka annak, hogy költészetének
visszhangja" nem az osztrák, német, francia stb. irodalomban található, hanem a szlo¬
vák (Roy, Kréméry, Lukác, Smrek stb.), a horvát (Krleza), a szerb (Crnjanski) és a
román (Goga) költészetben, ugyanott talált értő fordítókra (a német irodalmak közül az
erdélyi szászban!)," mivel a cseh és a lengyel modernséggel párhuzamban a szecesszi¬
ós, a késő szimbolista, helyenként már az expresszionizmust előlegező lírája, szerelmi
és (nagy)városi költészete, a német irodalomtól eltérően francia orientációja (Baudelai¬
re és Verlaine), a historista-eklektikus, romantizálóan nemzeti költészetfelfogásokkal
szemben egy új közép-európaiságot, új — korszerű —, kihívó, költői nyelv- és művészet¬
szemléletet hirdetett meg. Az avantgárd kezdemények hasonló módon osztották meg a
cseh, a lengyel, a magyar művészeti közvéleményt, és Közép-Európa visszaperlésének
szándéka mindenekelőtt cseh, magvar és lengyel , disszidens" értelmiségiek révén fo¬
galmazódott meg (Kundera, Michnik, Konrad).'° Korábbra visszatekintve: a történelmi
tematika az irodalomban, a festészetben, a zenében szintén egy cseh-magyar-lengyel
párhuzamos gondolkodást jelez (ehhez a horvát és többé-kevésbé a szerb és a szlovák
törekvések is hozzátehetők), Sienkiewicz, Jirásek!! és Jókai Mór cseh, lengyel, ma¬
gyar, horvát, szlovák és jórészt román sikere érzékelteti, hogy miféle történelemfelfo¬
gások irodalmi formája, regénytípusa volt, és bizonyos mértékben még ma is közvéle¬
ményformáló. S ezek ellenében egyfelől a groteszk és az abszurd , szabadságharca" a
nemzeti sztereotípiák, az auto- és hetero-image-ok ellenében miként igyekezett egy
másfajta szemléletet elfogadtatni (Havel, Mrozek, Örkény, Rózewicz). Megemlítendő,
202