Oldal 197 [197]
nék. — A csöndes elégedettség, hogy teljesen idegen vagyok hazámban, idegen emberek
közt, idegen világban. Feladatomat egy másik világ küldötteként teljesítem — miközben
e másik világról sem tudok semmi pontosabbat: legföljebb annyit, hogy nem létezik."
Elutasítom azt a tetszetős gondolatot, miszerint ama , harmadik tér"-ről volna szó, bar
teljesen lehetetlennek nem tartom. Ehelyett azt a negativitast emelném ki, amely a va¬
lahová és a senkihez nem tartozás közötti térbe helyezné Kertész munkásságát. Vitatni
lehetne természetesen, mennyire perdöntő (és figyelembe veendő) egy szerző irodalmi
önmeghatározása, nyilván egészen mellőzni aligha célszerű, inkább együtt-olvasandó a
regényekkel, a naplókkal, a fordításokkal és a kritikai befogadással. Annyi megkockáz¬
tatható, hogy Kertész semmiféle rendszerbe besorolást nem igényel, a kritika meg ki¬
indulhatna abból, hogy mind epika- és kultúraszemléletére (szigorú tagadását is bele¬
számítva) a nyitottság jellemző, a naplókban hivatkozott (köztük magyar nyelvű) alko¬
tok , mennyisége" és egymástól távolsága további szempontokat kínál (Krúdy és Márai
emlegetése például). Kertész másutt olvasható önjellemzése, , műhelyvallomása" más
besorolási esélyeket kínál föl. Így Adorno olvasása nyomán döbben rá, hogy a Sorsta¬
lanság , technikája a tizenkét fokú, illetve szeriális, tehát az integrált komponálás mód¬
szerét követi. Megszünteti a szabad jellemeket és az elbeszélés szabad fordulatainak
lehetőségét. A jellemek itt olyan tematikus motívumok, amelyek a regényen kívülről
uralkodó totális struktúrában jelennek meg, minden ilyen témát tehát a Struktúra nivel¬
lál, az individuum minden látszatmélységét megszünteti, és e témák kizárólag a kompo¬
zíciós vezérelvhez: a sorstalansághoz való viszonylatukban fejlődnek" és variálód¬
nak."?? Az irodalom és a zene összelátása, a zenekultúra lefordítása a regény nyelvére
viszont olyan műveket idézhet meg, mint Thomas Mann Doktor Faustusa, Hermann
Hesse Üveggyöngyjátéka, Marguerite Duras Moderato Cantabiléje. Itt sem csak a te¬
matikai hasonlóság munkál, hanem — ha úgy tetszik — a kompozíciós technika, egy
nem-irodalmi elv irodalmi lehetőségeinek próbája, ideértve annak környezeti-tár¬
sadalmi vonatkozásait. Ez és ehhez hasonló megnyilatkozások azonban a 20. század
irodalmi nézőpontból szemlélt történetének olvashatóságát és megírhatóságát akkép¬
pen kérdőjelezik meg, hogy kétségbe vonják az addig regényalakzatként fungáló
műnem lineáris továbbgondolását, és a regény új nyelvének új rendszerként elfogadta¬
tását sugalmazzák. Ez ismét más viszonylatokba állítja Kertész életművét, amelyet
sokan hajlamosak pusztán a tematika felől értelmezni. Csakhogy az elmozdulás a ki¬
nálkozó alakzatoktól ösztönözte Kertészt, hogy kilépjen a hagyományos próza kínálta
epikai világból, és részben választott-megélt tematikája másképp elbeszélésével köze¬
lített a 20. század más jellegű, de ugyancsak másképp elgondolt tematika feldolgozá¬
sával kísérletező alkotásokhoz. A ,,vilagkisebbségi” státus," amelyet Kertész adott
önmagának, egyben a sérelmi regényírástól eltérő következtetéseket vont maga után,
távoli, sántító hasonlattal élve a posztkoloniális regény sem maradt a sérelmi regénypo¬
litizalasnal, hanem tudatosította ama , hibriditás"-t, amelynek révén a globalizációs¬
integráló törekvésekkel szemben a saját és idegen konfrontálása meggyőzőbbnek tűn¬
hetett.
197