Oldal 194 [194]
Polót, mint Italo Calvinót, mindenkit, aki az , Indiák"-ról írt. A különféle utakon érke¬
ző írások hozzájárulnak a világ világlásához, akképpen, mint Goethe tette a maga ko¬
rában.
Mint azt a folyóiratszám bevezetőjéből megtudhatjuk, Theo D’haen egy olyan iroda¬
lomtudományos műfaji alakzat meghonosításával próbálkozik, amelyet áttekintő, szá¬
mos műről beszámolót alkotó ismertetésnek nevezhetünk; nem egyetlen kötetről készít
alapos, vitázó beszámolót, hanem igyekezett összefogni azokat az újabb fejleményeket,
amelyek a , világ" különböző régióiban a World Literature fogalmi meghatározását, e
fogalom különféle megközelítését, az összehasonlító irodalomtudomány eltérő mód¬
szerű, de hasonló célzatú tervezeteit írják le. Méghozzá olyképpen, hogy a tárgyalt
könyvek egymásra vonatkoztatásait, egymáshoz viszonyitasat is igyekszik demonstrál¬
ni. Noha a tudományköziség korántsem újdonsága a komparatisztikának, a világiroda¬
lom kutatása mint a geopolitikára figyelő irodalmi újra-térképezés ezen a téren is fi¬
gyelmeztet a rokon tudományok felől érkező inspirációk termékenyítő befogadásának
hasznára. Nem meglepő, hogy a kritikus a tárgyalt műveket angol nyelven olvasta, a
legújabb idők tudományos lingua francaja egyben lehetőséget kínál a nézetek cseréjére
s a terminológia konszenzusos kialakítására, kevésbé az egységesség megőrzésére a
fordításokban. Ugyanakkor az a tény, hogy az egyes esettanulmányok a legkülönfélébb
helyeken született alkotások összehasonlíthatóságának feltételeit próbálják meg kidol¬
gozni, ezáltal olyan művekre hívni föl a figyelmet, amelyek a modernség és a poszt¬
modern gondolkodás, irodalmi cselekvés körét a lehető legszélesebbre vonják, az első
megközelítésben akár meghökkentőnek vélhető összehasonlítások produktív esélyeit
állítják a figyelem középpontjába. Ezáltal viszont arra derülhet fény, hogy a többrend¬
szerűség elméletének bőségesen akadnak még kijátszatlan lehetőségei. Egy mű nem¬
zetiirodalmi meghatározottságával az értelmezésnek kevésbé rétegzett, szűkebb jelen¬
téspotenciállal rendelkező sajátosságait mutathatja föl, viszont különféle, nem nemze¬
tek fölötti, hanem nemzetek közti (transznacionális) együttesekben, művek sugallta
transznacionalitásban derül fény arra, ami sokféleségében összeköti és/vagy elválasztja
előzményeitől, kortársaitól, ami az irodalmak, szövegek közötti utóéletében tetszik föl.
Emellett különféle irodalmi együttesek részeseként, netán reprezentánsaként nem egy¬
szer a centrismot vitató és/vagy igenlő résztvevőként olyan felhívási struktúrát formál
meg, amelyre csak egy megújult komparatisztika felől érkezhet érdemi felelet. Nem
pusztán a tágabb érdeklődés, melynek segítségével az eddig kevésbé kutatott, az ,,ds-¬
szehasonlítás"-ból kimaradt irodalmak, kultúrák megismerését köszönhetjük, terjeszt¬
heti ki, teheti hitelesebbé a világirodalomból a ,,vilag”-ot, így nem szűkíti a , nyugati
kánon" válogatott darabjaira. Mindazonáltal a Monarchia-irodalmak, Kelet-Közép¬
Európa irodalmai (legalább is Theo D’haen beszámolóját olvasva ez a benyomás tá¬
madhat) változatlanul terra incognitának számítanak, pedig erről a területről származó
művekből (például Kertész Imréiből) sokszor sokféle fordítás készült, a Nobel-díjas
cseh, lengyel, szerb, magyar, osztrák, , bánáti sváb" szerzők hozadéka sem jelentékte¬
len. Nyilván hiba lenne, ha úgy gondolnánk, hogy Theo D’haen a komparatisztika , fő"
vonala mentén halad; megkockáztatható, hogy miként az irodalomban sem csak egyet¬
194