Stranica 188 [188]
ző életművének megformálódásakor. Kiváltképpen a Monarchia századfordulóján a
, menthetetlen én" és a nyelvválság tudatosulasakor, valamint Freud téziseinek megvi¬
tatásakor került szembe író is, kritikus is, olvasó is, hogy a , tegnap világa" immár nem
a meghatározható bizonyosságoké, hanem a szüntelen határátlépéseké, lett légyen szó
egyes szerzőkről, társadalmi rétegekről, nemzeti mozgalmak szétfeszítette birodalom¬
ról.
A Monarchia irodalmi viszonyait nem összekuszálta, hanem a pluralitás érvei közé
emelte egyfelől az identitásváltások sűrűsége, a távolabbi régiókból érkezők nyelv- és
tudatváltása, a kétnyelvű szerzők kapcsolódása a bécsi kulturális élethez (folyóiratok¬
hoz, színházhoz stb.). Ennek ellensúlya olykor a , hazai7-nemzeti világhoz fűződő kap¬
csolatok fönntartása, másfelől a Bécsben, Budapesten tapasztalt élményekkel szemben
Itt-ott mar a 19. század második felében a Heimatkunstra emlékeztető létszemlélet vé¬
delmi pozíciója. A lengyel, ukrán, szlovén alkotók kétnyelvűsége különbözik az olyan
típusú alkotókétól, mint Oscar Wilde-é vagy D’Annunzioé, sőt, mint az olasz milita¬
rizmus, sovinizmus prófétájáé, a futurista Marinettié. S legfeljebb a teljesség kedvéért
emlegethetjük az osztráksággal, az Ausztria-tudattal érdekes viszonyt fönntartó Rilke
francia nyelvű köteteit, a Rodinról írtakat, melyekhez képest az angolból a franciára
váltó Beckett vagy a csehből francia íróvá lett Kundera egyedileg elemzésre méltó
esete rétegzi a problémát: végül melyik irodalom munkása a szóbanforgó alkotó, a nem
anyanyelven írott alkotások miként minősíthetők? Wilde Saloméja franciául írt angol
irodalmi alkotás-e és így tovább? Kitetszhet a példákból, hogy még ott is alapos meg¬
fontolásra van szükség, ahol nem szólhatunk a (politikai) emigráció kényszeréről, vagy
arról: esetleg más, irodalmon kívüli okok játszottak közre a nyelvváltásban, vagy ép¬
pen hangsúlyozottan irodalmiak (mint Rilkénél). A politikai jellegű emigráció sem
feltétlenül hozza magával a nyelvvaltast, Márai is, Gombrowicz is — hosszú emigráció¬
juk során sem hagyták el anyanyelvüket. Mellékesen: az azonban beszédes, hogy Má¬
rai naplói meg a Judit... és az utóhang" kivételével (bár ez utóbbi elvezet Magyaror¬
szágról), nem a hazai problémákat írja regénybe, hanem az emigráció változataira
komponál műveket, összekötve a 20. századi létezés megkérdőjelezte személyes szu¬
verenitás eszméjével, az emberiség útjával a mítosztól a logoszig, illetőleg a világ- és
társadalmi rendek küszöbhelyzetével. A régebbi típusú emigráció , irodalma" azonban
még nem szembesülhetett az utóbbi néhány évtized , belső" emigránsainak és migrán¬
sainak, valamint az új létezési formaként jelentkező vendégmunkáslétnek önértelmezé¬
si problémáival, a globalizálódás (mundializálódás) egyre sűrűsödő kétségeivel és am¬
bivalenciáival. Az NSzK-ban török irodalom létesült, ? amelynek státusáról nemcsak a
tematika, hanem a nyelvi hovatartozás, a hagyományhoz való viszony, illetőleg az
újabb irányzatok poétikai elképzelései alapján lehet értékelő nyilatkozatokat tenni. Egy
elméleti előfeltevés német-török vagy török- német irodalomról beszél, amikor az
1960-as évektől kezdve az NSZK-ban munkát vállalók gyermekeinek, unokáinak, a
másod- és harmadgenerációs nemzedéknek irodalmi megnyilatkozásait elemzi, regé¬
nyeket, elbeszéléseket, filmforgatókönyveket. Rámutat arra, hogy általában fölmerül:
annak a közösségnek az életéről, szokásvilágáról, nyelvéről, kultúrájáról van szó,
188