OCR
pillantást vet a komparatisztika múltjába, e tárgykörben sz6veggytjtemény(eke)t megjelentetve.'° Ennek következtében, még ha módosítva is, a kutatás visszanyúl Goethéhez, nem mindig számolva avval, hogy Goethe sosem adott közre elméletileg kidolgozott fejtegetést, hanem mindig az irodalom gyakorlatából indult ki, s a felgyorsult és globálissá (mundiálissá) lett korszak jelenségeire adott válaszként fogta föl a népek, irodalmak, kultúrák érintkezésének, egymásba szövődésének folyamatát (hadd erősítsem meg, Goethe nemcsak arról beszélt, ami van, de arról is, ami lehet(ne), amit a szellem embereinek, az írástudóknak ,,siettetnie” kell, azaz folyamatról). S ha Goethe és nyomában Kolozsvár újra felfedezett és lassan méltó helyére kerülő germanista professzora, Meltzl Hugo határozott hangsúllyal szól a többnyelvűség mellett a fordításról (részint mint a kulturális/irodalmi közlekedés jótékony eszközéről, részint mint a nemzeti irodalom megújításának segítőjéről), ezzel nemcsak a 19. század első évtizedeitől , ébredő" kelet-közép-európai irodalmait biztatta irodalmi rendszerük differenciáltabbá tételére (ez irodalmak képviselői meghallották a goethei felhívást), hanem máig érően alapozta meg a komparatisztikának immár szuverénné emancipálódó diszciplináját, a transzlatológiát, amely viszont, éppen a fordítás többjelentésű voltának tudatosításával hatásos résztvevője lett a kulturális fordulatnak (az anagrammatikus vonatkozás: forditás-fordulat a magyar nyelv sajatja!), a ,,translational turn” a többi fordulat mellett kért és kapott helyet (a kultúratudomány transzlatológiája a kultúrák közti fordítást sugallJa), így immár nem kizárólag az irodalmi fordításra vonatkoztatható, noha ez nem egyszerűsödik két mű konfrontálódására.!! Visszatérve Goethéhez, még egy, talán kevesebbet emlegetett megállapítására szeretnék utalni: amikor kézhez kapta Carlyle Schiller-életrajzát (Life of Schiller, 1825, nem sokkal a talán túl sokat idézett, a világirodalmat néven nevező Eckermann-beszélgetés előtt), örömmel nyugtázta, hogy a német nyelvű irodalmi/kritikavVirodalomtörténeti kontextuson kívül álló angol értekező olyan szempontokra hívta föl a figyelmet, gazdagítván ezáltal a német Schiller-ismeretet, amely a német tanulmányíróknak nem jutott eszébe, nyilván azért, mert képtelenek kimozdulni a Schiller-utóélet dogmává merevült megállapításaiból; ennek ellenében — teszi hozzá — az igen gazdag és sokrétű német Shakespeare-recepció, nem utolsósorban Goethe ezirányú munkálkodása, az angol Shakespeare-képet árnyalhatja nem csekély mértékben. ? Ez a Goethe-vélemény további perspektívára utal: a fordítások, az ismertetések mellett, azokat kiegészítve/ kiteljesítve az irodalomtörténeti tevékenységben is jelen vannak, lehetséges az irodalomkritikai nézetek kölcsönössége. A nyelvi határ átléphető, átlépendő, és ennek segítségével új lehetőségek nyílnak meg (s ezt a komparatisztika mai művelői megerősíthetik) a tudományág részdiszciplinái előtt. E talán túlságosan hosszúra nyúló bevezetőt még minden nem zárhatom le anélkül, hogy néhány, az utóbbi évtizedben fölmerült ötletet, fejtegetést, gondolatmenetet ne említsek. 1) Az egykori Monarchia területén élő alkotók és kutatók egyre több figyelmet szentelnek a többnyelvű városoknak, amelyeket kulturális értelemben a pluralitás lát el megkülönböztető tulajdonságokkal. A századforduló meghozta Bécsnek—Budapestnek—Praganak (csak néhány várost említek), hogy kulturális , fővárosként"? ismer184