Oldal 166 [166]
dous Huxley-nál. Őket megelőzően a mi Jókai Mórunk is értekezett a világállamról a
Jövő század regénye című tudományos-fantasztikus regényében (1892-1894), sőt, Jó¬
kai az Interparlamentáris Unió (IPU) magyar nemzeti csoportjának elnökeként is su¬
gallta ezt a gondolatot az IPU 1895-ös brüsszeli ülésén.
1989-ben Francis Fukuyama A történelem vége? című híres esszéjéban azt írja, hogy a
kommunista világrend bukása után a liberális demokráciák uralják majd a világot, az
ideológiák közötti harc véget ér, a történelem tehát egy ideálisabb, háborúktól és nagy
konfliktusoktól mentes korszakába ér.! Bár Fukuyama nem beszélt világkormányról,
utópiája azonban egész közel került ahhoz. Ezt a szekuláris utópiát azonban hamar
megcáfolták a nemzetközi folyamatok, amelyek inkább Fukuyama bírálóját, Samuel
Huntingtont igazolták."
Látható tehát, hogy a világállam, a világkormány gondolata az államok valósága mel¬
lett mindig is utópikus képzet maradt, amely ugyan egy konfliktusos valóság, de az
egyetlennek tűnik, amely a nemzetközi élet kaotikus valóságában időlegesen egyensú¬
lyi állapotokat tud létrehozni. Érdemes itt megidézni Claude Lévi-Strausst is, aki egyik
híres tanulmányában (Race and History, 1952) az emberiség biológiai és kulturális
túlélését a folyamatos egyensúlytalanság állapotával hozza kapcsolatba." Nos, a , világ¬
társadalom" szintjén az államok bizonyulnak azoknak a szereplőknek, amelyek a kike¬
rülhetetlen egyensúlytalanság-állapotokban az egyensúly időleges megteremtésére
képesek. Mind befelé, saját társadalmuk felé, mind kifelé, a nemzetközi rend felé.
Ha viszont az államok az emberiség életének sutba nem vágható valóságai, akkor eb¬
ből máris következik, hogy a nemzetek is azok.
Természetesen állam és nemzet nem azonosak. Azonban szimbiózisuk oly mértékű,
hogy egymástól függetlenül sohasem vizsgálhatók.
Mi több, a modern kor épp azzal debütált, hogy ezt az erős szimbidzist megteremtette.
A modern viszonyok bonyolultsága ugyanis újfajta kormányzást követelt, amelyben a
kormányzók és a kormányzottak közötti konszenzuális viszony egyre fontosabbá vált.
Az egyetértés fenntartásához a hatalom időnkénti újraelosztása volt szükséges, sőt, a fő
kérdés ennek az újraelosztásnak az intézményesítése lett. Márpedig ez csak az azonos
értékekkel és attitüdökkel rendelkezők között lehetett tartósan lehetséges: mindenkinek
éreznie kellett — kormányzóknak és kormányzottaknak —, hogy mindez valamilyen
, közös JO” érdekében történik.
Nos, ennek a közösnek a belátása és beláttatása a nemzeti létezés megalapozója: van
közös teendőnk a jelenben, s ez abból fakad, hogy közös volt a múltunk, és a jövőnek
is közösnek kell lennie.
Második érv: a nemzeti képzelet folyamatossága
A nemrégiben elhunyt Benedict Anderson híressé vált, 1983-ban megjelent könyvé¬
ben, melynek címe Imagined Communities: Reflections on the Origin and Spread of
166