OCR Output

mokba távozók köre és reményképe egykor vagy most, más üldözöttként vagy életút¬
keresőként, más fiatalon és újrakezdésre érdemesülten kivándorolni, s megint más me¬
nekülő etnikai kisebbségiként hazánkat hátrahagyni, hiszen ez utóbbi esetben az identi¬
tás részbeni vagy teljes föladása és egy másik identitás elfogadása szinte azonnal je¬
mindennapok vergődéseiből... A szerző mintegy tizenöt éve foglalkozik a magyar
migránsokkal, jobbára messze a hazai határoktól, de számos közvetítést segítő szerve¬
zeti vagy programos kapcsolat tapasztalataival és gyakorlatával is találkozva. Mindezt
lényegében csakis épp ugyanennyi, másképpen hangolt, másra irányuló vagy másféle
rész-kérdésekkel operáló kutatási anyaggal lehetne megkérdőjelezni — ami hát (ennek
hiányában sem, de amúgy sem) feladatom.

A könyv első egysége arra épül, amit a második blokk részleteiben is megmutat: ho¬
gyan is alakultak, belsőleg miképpen tagolódnak a magyar identitások. A harmadik
egység részletezi ezek változó természetrajzát, majd a negyedik részben az etnikai
identitás megnyilvánulásait és alakzatait ismerteti a szerző, melyek különböző színte¬
reken (kolóniák, szervezetek, egyházak, iskolák, sajtótermékek, nyelvi képzés és örök¬
ség, társas és ünnepi szertartások) vagy szokások révén manifesztálódnak.! A záró
fejezetben a kutatás tapasztalatainak összegzésére kerül sor: a szerző itt fogalmazza
meg alapvető következtetését, mely mintegy több tónusban is elhangzik a kötetben:
, létezik a kettős vagy többes etnikai identitás. Továbbá: magyar nyelvtudás nélkül is

van magyar etnikai identitás".

Ha lehetek (itt és most, a kontraszt kedvéért) egy kissé , elnagyoló" a szakmai érvek¬
kel, de a belátásokkal is: a kötet a politikai tudományoknak azt a szféráját képviseli,
mely a történettudomány, a politikai és pártpolitikai hovatartozás, az intézménytörténet
vagy a kisebbségkutatások bevált módszertanával vizsgálódik élő társadalmi közegben,
avagy másként szólva: terepmunkát végez, adatgyűjtésre építi föl érvkészletét, s for¬
rásközlések útján visszamegy a történeti időben is (amit igen jól képvisel és következe¬
tesen kontextualizál), és mindezt úgy teszi, hogy hipotézisét igazolva, abban a lehető
legkevesebb ellentmondás mutatkozzék. Nem szereti a magyarázat nélkül maradt tézi¬
seket, még ennél is kevésbé szívleli a teljesen ellentmondó impressziókat. Föltárja, és
igen sokrétű, több tudományterületre is kiterjedő érdeklődéssel válogatja össze a forrá¬
sokat, a szakirodalmi alapokat, a nagy teóriákat és áttekintő , olvasatokat". De épp
ezért, s talán mert a doktoranduszokkal szemben is elvárás az interdiszciplináris, több
rokon tudásterületen való tájékozottság, szépen végigmegy ugyan a fontos forrásmun¬
kák során, olvassa, idézi, fölhasználja azokat — de mintha kételye kevesebb lenne, mint
szükséges volna, mintha az egymásra rétegződő elméletek közötti átcsúszásokból, mi¬
xelt kérdéskörökből, módszertanilag is kócos interpretációkból kevesebbet hasznosíta¬
na, mint az lehetséges volna. Hozok egy pár példát, hogy ezt jobban megvilágíthassam:

, Jellemző, hogy a kivándorló integrálódik, a második és a további generáció asszimi¬
lálódik. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy egyszerre több etnikai identitása is le¬
gyen az egyénnek, tehát egyszerre több etnikai csoporttal azonosulhat. Így a kettős

159