Oldal 122 [122]
OCR
hasadást előzte volna meg Luther Szent Mártonnal, Kálvin Szent Jánossal, Rousseau és Zola püspökökkel, Marx páterrel, Uljanov pátriárkával, hanem olyan Európát eredményezett volna, melyből kimaradnak a jobbágyfelkelések, a diktatúrák, a világháborúk, valamit a nép- és fajirtasok. Ebben a gondolatjátékban ugyanis az irónia és önirónia megakadályozza a társadalom szentgyörgyökre és sárkányokra hasadását. Az egy nyelvű és egy törvényű ország gyengeségét hangoztató szent királyunk ünnepén nem Intelmeit, hanem az István, a király rockoperát emlegettem," mint a meghasadt haza gyógyításának lehetőségét. A nevezetes királydombi előadáson jött létre szerintem az angolok feletti 6:3-as győzelem és az "56-os forradalom után harmadszor a sokféleség nemzeti egysége. Előttem ült egy káplán ministránsaival, akik boldogok voltak, hogy egy diktatúrában végre egy keresztény szent lehet a főhős. Mellettem egy idős, rozoga munkásőr Kádárt és rendszerét látta megjelenni Istvánban és rendszerében. Mögöttem egy heavy metal fazonú társaság a fennálló rendszer ellen lázadó Koppányt éltette. Másik oldalamon egy középosztálybeli fiatalasszony Gizellával értett egyet, bizonygatva, hogy 6 is mennyire unja a politikát, s helyette szívesebben csinálna férjével egy újabb kisbabát. A sokféle értelmezés kavalkádjában úgy jöhetett létre érzelmi egység, hogy a tömegeket megszólító műalkotás eredeti, merész és hatásos alternatívája volt mindannak, ami akkor kötelező, hivatalos, kincstári és szocreál volt. És akkor végezetül spontán módon, vagy a műbe beépítve, ki tudja, felhangzott Himnusz, amit, úgy tünt, mindenki mindenkivel egységet vállalva szívből énekelt. Beszédemet azzal zártam, hogy Szent István királyunk, az Uchrónia Bibója, Kiskunhalas Nagy Szeder Istvánja és a Magyar Pantheon Örkénye szellemében jó lenne olyan országban élni, ahol, Bibóval szólva nem kell félni; ahol ellenfelünket nem ellenségünknek tekintjük, hanem másképpen gondolkodó polgártársunknak; ahol nem sajátítjak ki a , polgár", , magyar", , keresztény", , európai", , demokrata" jelzőket; ahol újra és újra átbeszéljük közös sorsunkat, ahol a mérvadó emberek nemcsak illetlennek, hanem erkölcstelennek is tartják a nemzetiszínűt árpádsávos zászlókkal überelő hazapuffogtatást; ahol nem nevezik az ünneprontó utcai randalírozást forradalomnak, ahol (ahogyan ezt Örkény megálmodta) a Magyar Pantheonban mindenkinek mindenki számára érdekes tárlója van a nemzet múzeumában; ahol nem csak az ősmagyarok, a kurucok, a székelyek és a wassalbertek az igazi magyarok, hanem Ottlik, Pilinszky és Kertész Imre is; ahol az iskolában az ember- és erkölcsismeret nem elszabotálható melléktantárgy; ahol egy olvasótáborban akár csak egyetlen egy résztvevő miatt a magyar és az uniós zászló mellett kiteszik a szlovák és a cigány zászlót is; ahol megérti katolikus plébános barátom, hogy egyáltalán nem indokolt (és a liturgiába sem illő), hogy minden egyes mise után elénekeljük a himnuszt, a szózatot és a székely himnuszt; ahol az igazságügyminiszterek mégis csak értenek valamicskét a futballhoz, de legalább is a zsidózó szurkolókhoz;! és ahol a magamfajta utópisták egy Kiskunhalason valamit mégis csak megvalósulni remélhetünk mindabból, amiről a Reformvárban ábrándoztunk. Számomra ez a délután a rendszerváltás utáni időszak ritka szabadsag-epizodja volt. Az emelvényen utánam következő katolikus plébános (Fülöp Ernő) gondolataimra 122
