Stranica 122 [122]
hasadást előzte volna meg Luther Szent Mártonnal, Kálvin Szent Jánossal, Rousseau és
Zola püspökökkel, Marx páterrel, Uljanov pátriárkával, hanem olyan Európát eredmé¬
nyezett volna, melyből kimaradnak a jobbágyfelkelések, a diktatúrák, a világháborúk,
valamit a nép- és fajirtasok. Ebben a gondolatjátékban ugyanis az irónia és önirónia
megakadályozza a társadalom szentgyörgyökre és sárkányokra hasadását. Az egy
nyelvű és egy törvényű ország gyengeségét hangoztató szent királyunk ünnepén nem
Intelmeit, hanem az István, a király rockoperát emlegettem," mint a meghasadt haza
gyógyításának lehetőségét. A nevezetes királydombi előadáson jött létre szerintem az
angolok feletti 6:3-as győzelem és az "56-os forradalom után harmadszor a sokféleség
nemzeti egysége. Előttem ült egy káplán ministránsaival, akik boldogok voltak, hogy
egy diktatúrában végre egy keresztény szent lehet a főhős. Mellettem egy idős, rozoga
munkásőr Kádárt és rendszerét látta megjelenni Istvánban és rendszerében. Mögöttem
egy heavy metal fazonú társaság a fennálló rendszer ellen lázadó Koppányt éltette.
Másik oldalamon egy középosztálybeli fiatalasszony Gizellával értett egyet, bizony¬
gatva, hogy 6 is mennyire unja a politikát, s helyette szívesebben csinálna férjével egy
újabb kisbabát. A sokféle értelmezés kavalkádjában úgy jöhetett létre érzelmi egység,
hogy a tömegeket megszólító műalkotás eredeti, merész és hatásos alternatívája volt
mindannak, ami akkor kötelező, hivatalos, kincstári és szocreál volt. És akkor végeze¬
tül spontán módon, vagy a műbe beépítve, ki tudja, felhangzott Himnusz, amit, úgy
tünt, mindenki mindenkivel egységet vállalva szívből énekelt.
Beszédemet azzal zártam, hogy Szent István királyunk, az Uchrónia Bibója, Kiskunha¬
las Nagy Szeder Istvánja és a Magyar Pantheon Örkénye szellemében jó lenne olyan
országban élni, ahol, Bibóval szólva nem kell félni; ahol ellenfelünket nem ellensé¬
günknek tekintjük, hanem másképpen gondolkodó polgártársunknak; ahol nem sajátít¬
jak ki a , polgár", , magyar", , keresztény", , európai", , demokrata" jelzőket; ahol újra
és újra átbeszéljük közös sorsunkat, ahol a mérvadó emberek nemcsak illetlennek, ha¬
nem erkölcstelennek is tartják a nemzetiszínűt árpádsávos zászlókkal überelő haza¬
puffogtatást; ahol nem nevezik az ünneprontó utcai randalírozást forradalomnak, ahol
(ahogyan ezt Örkény megálmodta) a Magyar Pantheonban mindenkinek mindenki
számára érdekes tárlója van a nemzet múzeumában; ahol nem csak az ősmagyarok, a
kurucok, a székelyek és a wassalbertek az igazi magyarok, hanem Ottlik, Pilinszky és
Kertész Imre is; ahol az iskolában az ember- és erkölcsismeret nem elszabotálható mel¬
léktantárgy; ahol egy olvasótáborban akár csak egyetlen egy résztvevő miatt a magyar
és az uniós zászló mellett kiteszik a szlovák és a cigány zászlót is; ahol megérti katoli¬
kus plébános barátom, hogy egyáltalán nem indokolt (és a liturgiába sem illő), hogy
minden egyes mise után elénekeljük a himnuszt, a szózatot és a székely himnuszt; ahol
az igazságügyminiszterek mégis csak értenek valamicskét a futballhoz, de legalább is a
zsidózó szurkolókhoz;! és ahol a magamfajta utópisták egy Kiskunhalason valamit
mégis csak megvalósulni remélhetünk mindabból, amiről a Reformvárban ábrándoz¬
tunk.
Számomra ez a délután a rendszerváltás utáni időszak ritka szabadsag-epizodja volt.
Az emelvényen utánam következő katolikus plébános (Fülöp Ernő) gondolataimra
122