Stranica 120 [120]
gyobb része az SZDSZ-re szavazott! Akadtak azért szép számmal mindenféle alördö¬
gök is: a kommunisták, a szocialisták, a jehovisták, a bulányisták és még sokan másik.
A kiskunhalasi katolikus ifjúsági napokon a Katolikus Ifjúsági Mozgalom aktívái Éle¬
tünk: Krisztus feliratú pólókkal ajándékozták meg az előadókat. Surján László nem
tétovázott, levetve öltönyét, ingét, nyakkendőjét, helyben magára öltötte a pólót, vas¬
taps kíséretében. A vastapsból azonban nagyon sokféle hangot véltem kihallani: a ta¬
núságtétel meghatott elismerését meg , Most majd mi jövünk!" diadalittas üdvözlését
15. Ekkor a katolikus sajtó a liberalizmus mellett leginkább az abortusz és a pornográfia
ellen küzdött. Egy idős káplán szerint? , küzdhetne még egyházunk az antiszemitizmus,
a cigány-ellenesség, a langyosság, a szegénység, a teológiai provincializmus, a vállal¬
kozóellenesség, az klerikalizmus és még sok minden egyéb ellen”. Vitacikkem akkor
így fejeztem be: , Az ellenzék-testvér is Krisztus arcát viseli. Kritikusan néz ránk, majd
a porba rajzol valamit, aztán azt mondja, "Az vesse rám az első követ, aki bűntelen
közületek."
Máshová-tartozásaink összebékítése
A kilencvenes évek elején többekkel együtt töprengtem a különböző hovatartozások
közötti hasadások betemetésének, áthidalásának hogyanján. Surányi Bálint kollégám¬
mal , laboratóriumi kísérletét?" végeztük el, amikor vitacikket? írtunk ebben a témában,
a következő felütéssel: , Mi ketten mások vagyunk. Egyikünk kelenföldi, másikunk jött"
(ment?). Egyikink Fradi-, másikunk Vasas-szurkoló. Egyikünk első számú témája a
vallás, másikunké az evilági viszonyok. Egyikünk hívó katolikus, másikunk agnosztikus.
És még több tucatnyi eltérő hovatartozásunk van. Pontosabban: ezzel az írással, illetve
előzményének tekinthető beszélgetéseinkkel már elkezdtük közös nevezőre hozni más¬
hová-tartozásainkat, ugyanis mi ketten nem csak mások, hanem mi is vagyunk." A kö¬
zösben szerepelt a drukker, a szociológus, a demokrata. Megvallottuk, olykor nem
egészen értettük egymást, ám mindkettőnket csábított a lefordítás, a megfejtés kaland¬
ja, és éltetett a megértés reménye. Mi akkor annak a — sokak számára normálisnak tűnő
— fantom-világnak a kipukkasztásra szövetkeztünk, ahol olyan horvátoknak, akiknek
addig eszükbe sem jutott bármiféle szerb-ellenesség, furcsa érzéseik támadtak a szer¬
bekkel kapcsolatosan, és fordítva. Ebben a fantom-világban azok a katolikusok, akik
elfogadták az ökumenét, azon kapták magukat, hogy nagyon szánni valónak tartják (az
egyébként velük egyenlő) reformátusokat, mert szegényeknek csak két darab szentsé¬
gük van. Az a szabaddemokrata, aki addig vassal-vérrel-vencsellővel harcolt a cigá¬
nyokat sértő diszkriminációk ellen, sőt még a javukra történő pozitív diszkrimináció
mellett is lándzsát tört, egyszer csak úgy érezte, hogy ezek után igazán nem érdemelte
meg, hogy fia egy cigánylányt mutasson be leendő menyüknek. Ilyen öngerjesztő fo¬
lyamatok csapdájából szinte csak emberfeletti erővel lehet kilépni. A megoldást, úgy
gondoltuk, az önösségen felülkerekedő szeretetben találtuk meg, mely magában foglal¬
ja a szülői szeretet, a baráti szeretet, a hazaszeretet, amelyek azonban könnyen-gyorsan
lealacsonyodhatnak: majomszeretetté, haversággá, nacionalizmussá. Leginkább az
120