Page 100 [100]
ségek habitusuknak, élethelyzetüknek, az adott körülményeknek megfelelően emelhet¬
nek ki egyes elemeket. Ennek révén mindenki úgy kapcsolódhat a nemzeti közösség¬
hez, hogy a számára fontos értékekből a lehető legkevesebbet kelljen feladnia (míg a
nemzet monolit formája választás elé állítja az egyént: vagy elfogadja az identitásele¬
mek kánonját, vagy nem lehet a közösség tagja). A cél persze nem a tetszőleges, végte¬
len variálhatóság (ez pszichológiailag sem volna egészséges), mindössze a rugalmas¬
ság és nyitottság, a környezet változásaira való reagálás képességének erősítése, egy
szüntelen és szerves fejlődési folyamat elősegítése egyéni és közösségi szinten egy¬
aránt.
A nemzet diszkurzív fogalma jobban megfelel a demokratikus politikai rend természe¬
tének, amely a gondolatok szabadságára és a tisztességes feltételek mellett lefolytatott
vitákra épül. Bibó István megfogalmazása szerint demokratának lenni annyit tesz, mint
, nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól,
az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propa¬
gandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől,
melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk toliik.”** Ez a — magyar poli¬
tikai kultúrát és nemzetfejlődést deformáló — görcsös merevség helyett a párbeszédre
való készséget implikálja.
E párbeszéd során egyformán legitimnek kell tekinteni a keresztény-nemzeti, liberális,
polgári radikális és szocialista politikai hagyományt, egyenrangúnak a hun származás
és a keresztény Európához kötődés egymással versengő narratíváját — ha az ezekkel
kapcsolatos társadalmi és szakmai vitát lefolytatjuk, és nem a pillanatnyi politikai erő¬
viszonyok döntenek az identitás kérdéseiben. Az elhallgattatott ellenvélemény ugyanis
nem tévesztendő össze a kimunkált konszenzussal. Az ideális, ezen is túlmenően, az
volna, ha nem is feltétlenül a konszenzust tekintenénk célnak, hanem magát a folyama¬
tot: a vita méltányosságát és jóhiszeműségét, a másik fél értékeinek elismerését.? Ez
volna a kulcsa annak, hogy feloldjuk a , magyar átkot", felülemelkedjünk az oly gyak¬
ran kárhoztatott megosztottságon.?"
Nemzetközi szintre lépve, a diszkurzív modell jobban megfelel a közép-európai életvi¬
lágok működésének is. A régió évszázadok óta nemzeti, nyelvi, felekezeti közösségek
szociális és kulturális értelemben is tagolt, természetes módon sokszínű világa, ahol a
monolitikus elv csak erőszakkal valósítható meg. Viszont ,,/h/a sikerül megszabadul¬
nunk attól a képzettől, hogy a kultúra leszűkíthető nemzetállami vagy úgynevezett etni¬
kai meghatározottságokra, akkor ellentétes diszkurzusok, hálózatos összeftiggések és
határokon átnyúló folyamatok sokasága válik láthatóvá. Ezek pedig legalább annyira
tartósan befolyásolják az egyének és a társadalmi csoportok tudatát, mint a művileg
alkalmazott nemzeti vagy nemzetpolitikai meghatározások." Nem lehetetlen tehát
egymást nem kizáró, hanem egymásból táplálkozó, egymásba átjátszó nemzeti narrati¬
vák kialakítása a kölcsönös megértés és elismerés légkörében. Annál is inkább, hiszen
a közösen átélt történelmi traumák feloldása is csak valamennyi érintett fél párbeszéde
útján várható.
100