Stranica 97 [97]
dalmi folyamatokról, annál hangsúlyosabb az ellentmondást nem tűrő politikai in¬
doktrináció.
A második és harmadik Orbán-kormány emlékezetpolitikája a jogfolytonosság fikciója
jegyében, a szerves történeti folyamatokat mellőzve a Rakosi- és Kádár-korszak negli¬
gálására, a századforduló és a Horthy-korszak visszaidézésére épül." Ezt tükrözi a
különböző gazdasági és kulturális koncepciók, intézmények névadóinak (Rómer Flóris,
Széll Kálmán, Darányi Ignác, Wekerle Sándor, Klebelsberg Kunó) megválasztása, de
ennek a diszkontinuitásra épülő történetfilozófiának szimbolikus példája a Budai Vár
megfosztása az 1945 után kialakult kulturális szerepétől, és a Kossuth tér visszaalakítá¬
sa 1944 előtti formajaba.'* A probléma egyik esetben sem az átalakítás ténye, hanem a
valós szakmai és társadalmi diskurzus hiánya volt. Úgy született kormányzati döntés
ezeknek az emblematikus közösségi tereknek a radikális átalakításáról, hogy azt sem¬
milyen történeti fordulat, sem pedig a nemzeti emlékezet szerves fejlődése nem indo¬
kolta.'°
Ugyanez az oktrojalt emlékezetpolitika nyilvánul meg újabban az őstörténet kapcsán
is. A kormányzati napilap a 2018-as választások másnapján hirdette meg ,,torténel¬
miink rehabilitációját", azaz újraírását a , szkíta-hun-avar—magyar történeti folytonos¬
sag” jegyében." Ez a koncepció nem csak azért idejétmúlt, mert évszázados, mára
jócskán túlhaladott vitákat és összeesküvés-elméleteket melegít fel, hanem elsősorban
azért, mert kortévesztő fogalmakkal dolgozik. A nemzet a 21. században többé nem
határozható meg biológiai alapon, így az, hogy III. Béla hun felmenőkkel rendelkezett,
alig mond valamit a kulturális, emlékezet- és identitás-közösségként, vagy politikai
közösségként felfogott nemzetről. A hun származás szellemében restituált mitológia
legfeljebb arra lesz alkalmas, hogy a nyilvánosság bizonyos szféráiban elkendőzze
társadalmunk patológiás tüneteit, de a nemzet újraegyesítése ilyen úton nem várható. ""
A diskurzusnak ugyanez a hiánya jelentkezik más, a nemzetkép szempontjából fontos
szimbolikus aktusok esetében is. A Fidesz számos alkalommal elutasította nézeteinek
összemérését más lehetséges álláspontokkal (erre utal már a miniszterelnök-jelölti vi¬
ták elmaradása is a választások előtt), holott a társadalom alighanem sokkal inkább
magáénak érezhetné az alaptörvényt, vagy a külhoni magyarok választójogát, ha ezek¬
ről tényleges vitát kezdeményezett volna a kormányzat.
Ezt a felülről vezérelt identitaspolitikat szolgálja az a monolit kulturális intézmény¬
rendszer, amely a centrális politikai erőtérrel és a közigazgatás központosításával pár¬
huzamosan épült ki 2010 után. A folyamat lényegi eleme az egységes irányítás kialaki¬
tása, a pillanatnyi politikai és reprezentációs igényeket szolgáló szervezetek létrehozá¬
sa és a kormányzattól független, esetleg kritikus véleményt megfogalmazó szervezetek
kivéreztetése. Így tűnt fel a komoly szakmai presztízzsel és társadalmi beágyazottság¬
gal rendelkező MTA mellett a Veritas Történetkutató Intézet, a Magyar Nyelvstratégiai
Intézet és a László Gyula Intézet, a József Attila Kör mellett az Előretolt Helyőrség
Íróakadémia, a Magyar Mozgókép Közalapítvány helyett a Magyar Nemzeti Filmalap, és
így szűnt meg jogutód nélkül az örökségvédelmet koordináló Forster Központ." Az elvi
97