OCR Output

tát a jogalkotás szintjén a 2011-ben és a 2017-ben elfogadott törvények," a közbeszéd¬
ben pedig 2015 őszétől állandósuló , sorosozás", majd az egyre-másra megjelenő listák
és matricázási akciók tetőzték be." Mindez nemcsak a civil társadalom iránti közbizal¬
mat ássa alá, hanem elősegíti a polgári nyilvánosság tereinek beszűkülését és elbátorta¬
lanítja a közéleti szerepvállalást is.

A társadalom totális megszervezésének és kontrolljának igénye dualista világképpel
párosul. Eszerint nem csak a magyarság oszlik , igazi magyarokra" és , nemzetárulók¬
ra", hanem a nagyvilágban is hasonló erők működnek: a nemzetállamok híveivel a
globalizáció liberális és az internacionalizmus (posztkommunista hívei néznek farkas¬
szemet. Nincs átmenet és nincs középút: aki nincs velünk, az ellenünk van. Ezt a meg¬
osztottságot tükrözte már a 2002-es választások idején közkeletűvé vált , egy a tábor,
egy a zászló" jelszó, mely hazaárulónak bélyegezte a baloldali, a liberális és a nemzeti
radikális választókat egyaránt. A Fidesz politikai stratégiája 2010 óta pedig még nyíl¬
tabban a nemzetfogalom kisajátításán alapul:" a kormánypárt önmagát a nemzet kizáró¬
lagos képviselőjeként, érdekeinek bátor védelmezőjeként tünteti fel, a vele szemben
állást foglalókat pedig nemzetellenes erőnek, a globális érdekek kiszolgálóinak láttat¬
ja." A köznapi emberi kapcsolatainkat is megmételyező szektás megosztottság dogmá¬
vá válik az állandósuló szabadságharc, az ellenségkép-kreálás és a bezárkózás légköré¬
ben.?

A külhoni magyarság körében ez még tragikusabb következménnyel jár. Az átgondolt
nemzetpolitika eredményei (így a státustörvény, majd a kettős állampolgárság, a kül¬
honi kulturális intézményrendszer megerősítése, az ösztöndíjprogramok és a vállalko¬
zók támogatása) jól láthatóak, " védhetetlen viszont a politikai és a civil szervezetek
megosztására, a baloldali szervezetek ellehetetlenítésére irányuló törekvés. Mindez
ráadásul egy kisebb létszámú, identitas-konfliktusnak sokkal inkább kitett közösséget
érint, a megosztottság itt az (6n)gyilkossaggal egyenlő. A pillanatnyilag hatalmon lé¬
vők eleve lemondanak a közösség másik részéről, és az általuk létrehozott kulturális
javakról, intézményekről." !

eper

zetpolitikai kampány támogatja, amely a keresztény konzervativizmuson, az őstörténeti
mitológián és a Horthy-korszak rehabilitálásán nyugszik. Ennek szerepéről legnyilván¬
valóbban alighanem L. Simon László nyilatkozott a , kurzusépítés alapjairól" szóló
programadó cikkében. Megállapítása szerint , a következő évek politikai küzdelmeiben
központi szerepet kap majd a széles rétegek számára átélhető, érzelmi-lelki keretet adó
nemzeti identitás erősítése, a nemzetállami lét egyedül érvényes alternatívaként való
felmutatása a globalizált világ homogenizáló, a nemzeti kereteket felszámolni akaró
törekvéseivel szemben.”'* A kurzusépités maga után vonja, hogy háttérbe szorul a tu¬
dományos pártatlanság követelménye, a múltunk tényszerű megismerésének és feldol¬
nak minél szilárdabb aládúcolása. Az , egyedül érvényes alternatíva" felmutatása ter¬
mészetszetüleg kizárja a vitát. Nincs többé szó szakmai sztenderdekről, szerves társa¬

96