Stranica 70 [70]
nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a népiek — olyan kivételektől eltekintve, mint
Darvas József, Erdei Ferenc és Kovacs Imre — , Gömbössel poharaztak".?
Mint erre korábban utaltunk, a nemzeti—urbánus réteg kapcsolatot talált nemcsak balra,
de jobbra is, és ugyanakkor a polgársággal is. Szekfű a Rákóczi-vitában világosan kije¬
lölte magának ezt a köztes pozíciót. Ezt a pozíciót úgy is le lehet írni, mint az européer
magyarság szembenállását a — nevezzük így — a dzsentroid értelmiséggel, amiből hadd
említsek csak két alakot, Herczegh Ferencet és Rákosi Jenőt. Mindkettőjük túlzásba
vitte — és persze nem akármilyen színvonalon — a , magyarkodást", és főként ellensége¬
sek voltak a polgári radikálisokkal. Nem így Szekfű, aki a parlagi magyarkodástól ide¬
genkedve, finoman távolságot tartott tőlük. Egy másik magyar, Babits Mihály, aki a
század elején, 1906-ban szintén szembekerült ezzel a radikális szellemmel, szintén
féltve magyarságát, így beszélt Ady kapcsán: , én, aki úgy életpályámmal, mint nagy¬
részt műveltségemmel is (...) annyira elszakadtam a családi tradíciótól, az évszázados
szellemtől, napról-napra jobban érzem, mily természetes és szoros folytatása vagyok
becsületes magyar őseimnek. Nagyapának, aki végigküzdötte a szabadságharcot,
könyvtárt gyűjtött és szerette a verseket". Vagy Kosztolányi, aki ugyanekkor így írt:
, Nekem viszket a tenyerem s fölpezsdül bennem ugyanaz a vér, mely a nagyapám eré¬
ből 1848-ban lecsurgott az isaszegi síkra. Mert vadmagyar, fájdalmasan magyar va¬
gyok minden szociológiai tanulmányom ellenére és az is maradok." Litván így ös-¬
szegzi köztes pozíciójukat: ,,Helyzetiik (...) felemás volt, hiszen európai műveltséggel,
élet- és látásmódjukkal kiszakadtak már családi környezetükből s a dzsentrivilágból,
írói és műfordítói tevékenységükkel részesei lettek e régi világ ellen irányuló progres-¬
70