Oldal 55 [55]
Európához — Európától!
Nagy J. Endre
Hasadás az értelmiségben a rendszerváltás után
Az 1990-es évek második felében két gondolkodó, egyfelől a baloldali Szalai Erzsébet,
másfelől a liberális Litván György, majd újabban Gyurgyák János figyelt fel az értel¬
miségen belüli szakadásra. Szalai Erzsébet — jellemző címmel: Szekértáborok mögött —
azt írja valamikor 1998 őszén, a választások után egy vitacikkben, hogy ,,/a/ kormány¬
váltás óta kiújult a kultúrharc. Konzervatívok, mélymagyarok és keményvonalas libe¬
rálisok ágálnak egymás ellen — és mindkét oldalt csakis az indulat, a gyűlölet vezérli. A
mélymagyarok, konzervatívok szerint a kormány mindenben jó. A keményvonalas libe¬
rálisokat viszont már a kormányváltás óta az a — talán nem teljesen tudatos — attitűd
vezérli, hogy a Fidesz vezette koalíció bármit csinálhat (betarthatja választási prog¬
ramját, vagy éppen ellenkezőleg, a régi koalíció nyomvonalán halad), az csakis ellene
szól." Ami mármost a szekértáborokat illeti, Szalai Erzsébet konzervatívokat állítja
szembe a keményvonalas liberalisokkal, és azt mondja, hogy ez a jelenség egy ,,be¬
idegződés", mely , még a fasizmus és az államszocializmus legsötétebb korszakaira
nyúlik vissza, mely korszakokban a felelős értelmiségi nem kerülhette meg az aktuálpo¬
litikához, a közvetlen hatalomgyakorláshoz való viszonyának a definiálását.? Annak
az értelmiségi típusnak, amelyik felül akar emelkedni ezen a dilemmán, ebben a sze¬
kértáborok szabdalta értelmiségi mezőben nincs esélye arra, hogy hangját hallassa,
sorsa — ismét Szalai Erzsébet egy találó meghatározását idézve — , az agresszív elhall¬
gatas”. Először is azért, mert a média különösen pártokhoz kötött, a politikai és közéle¬
ti médiacsinálás pedig a politikai bulvárlapok módjára botrányra és vérre szomjazik,
legyen az bár egy ártatlan, sápatag intellektuel kiömlő vére, de vér legyen.
Ez a hasadás, mint mindjárt látni fogjuk, jóval korábban, a reformkorban kezdődött. De
egyelőre maradjunk Szalai Erzsébet megállapításainál. Figyeljünk itt fel a , mélyma¬
gyar" kifejezésre. Mint ismeretes, ezt a terminust Németh László ókumlálta ki arra a
szociális típusra, aki mélyen azonosulva a magyar történelemmel, küldetéstudattal
ápolja a magyar tradíciókat, és ebből akar építkezni (ezek közé sorolta pl. Kemény
Zsigmondot). Ezzel a típussal a , hígmagyarokat" állította szembe, akik túl könnyen
elvetik maguktól a hagyományt és túl könnyen fogadják be a nyugati eszméket és
áramlatokat (mint pl. Eötvös Jézsef).* A kifejezés az 1930-as évek terméke, amikor is a
mély- és hígmagyarok szembenállása mint a népiek és urbánusok ellentéte öltött testet.
Szalai Erzsébet valóban erre a szembenállásra gondol."
55