Szombathelyen néhány éve három hajléktalan volt, aki az utcán aludt, míg Pécsett öt¬
száz.
Pécsett 1989-ben öt alapító — a Külvárosért Egyesület, az Ifjúságért Egyesület, a Kol¬
ping Egyesület, a Caritas és a Pécs Városi Tanács — hozta létre a Támasz Alapítványt,
amelyet a bíróság 1990-ben jegyzett be. Az 1990-es évek egy tanulási folyamat volt a
hajléktalan-ellatasban, az első három évben maga az Alapítvány is kereste a helyét.
Ahogy a , nagy öregek" — Vecsei Miklós, Fonai László, Gyuris Tamás — mondani
szokták, ez volt az aranykor: mindenki lelkes volt, mindenki segíteni akart, nem volt a
munkának törvénybe iktatott formája, mindenki próbálta csinálni, és megtanulni ezt a
szakmát — miközben szakemberekké váltak országos szinten.
Eleinte az volt a lényeg, hogy a hajléktalanoknak legyen szállásuk, legyen nappali me¬
legedő, és biztosítsák számukra a meleg étkeztetést. Aztán rájöttek, hogy többféle haj¬
léktalan van. Akad, akinek jó ez az életforma, és van, akinek csak — akár egy válás
miatt — megcsúszott az élete, de közben eljár dolgozni és tesz azért, hogy kitörjön eb¬
ből a helyzetből. Mindannyiuknak szüksége van ügyek intézésére, orvosi kezelésre is.
A rendszer tehát lépcsőzetesen épült fel. Aki az utcán él, bejön az éjjeli menedékhely¬
re, onnan tovább kerülhet az átmeneti szállásra. Később létrehoztak rehabilitációs ott¬
hont, ahol öt évig lehetett bent lakni, és ápoló otthont az idősebbek és a betegek számá¬
ra. Mindig, amikor felszínre került egy új probléma, és rájöttek, hogy annak kezelésé¬
hez megfelelő intézményrendszer kell, akkor bővítették, foltozták a jogszabályokat —
így alakult Pécsett is.
Egy hajléktalan asszony Pécsett, Uránvárosban (Bublik Róbert felvétele)