Stranica 450 [450]
a fel(kijhasználásban, amelyre rá kell mutatni. Egy folyamatosan, sok szereplő által
fejlesztett technológiai és humán térben a , lehetőségek" nem időtlenül adottak, hanem
azokat éppen a fejlődés maga teremti meg és újra, lépésről lépésre. Paul Otlet 1938¬
ban, Vannevar Bush 1945-ben vagy Licklider 1962-ben pontosan a jól ismert a lehető¬
ségeket formulázta, amelyek meghatározott igényekre reflektáltak , elvileg", de akkor
nem volt min számon kérni ennek a megvalósulását, mert nem létezett Internet. K el¬
lett-e rámutatni arra, mondjuk a huszadik század harmincas éveiben, hogy az autógyár¬
tásban még távolról sem sikerült kihasználni az óriási lehetőségeket, amikor az egész
iparág az innovációs versenyfutásról szólt, a nagyobb profit reményében? És vajon a
hibrid meghajtással vagy a fedélzeti elektronikával kapcsolatos , lehetőségek" ismerete
híján mihez kellett és lehetett mérni a mindenkor adott csúcstechnológiát — mihez ké¬
pest maradt el?
Nem tudom, hogy az Internet esetében helyes megközelítés-e az, hogy mondjuk miért
nincs már digitalizálva a teljes kulturális örökség. (A legfrissebb EU-s elektronikus
könyvtári terv 2 90-ról 4%-ra szeretné emelni, óriási befektetéssel, a digitalizált európai
könyves állomány arányát.) A 100%-hoz képest ez a 4% kétségkívül kevés, és nem
használja ki a lehetőséget. De ez valójában nem ki nem használt lehetőség, mert csak
akkor lenne az, ha rendelkezésre állna a szükséges forrás és infrastruktúra. Így ez csak
elvi lehetőség, de nem gyakorlati. És ennek analógiájára az elvi lehetőségek száma
végtelen, miközben a gyakorlati lehetőségek jól modellezhetőek, ezeket nem nehéz
felismerni és azonosítani. Észvesztő harc van azért, hogy ezeket ki, milyen gyorsan és
milyen sikeresen ragadja meg. Ami aktuálisan adott lehetőség, az mind, messzemenő¬
en ki van használva. És szakadatlanul zajlik a fejlesztés, hogy újabb lehetőségek nyíl¬
janak meg. Olyanok, amelyek korábban nem léteztek. Véleményem szerint nincs mit
számon kérni.
A tartalmi dimenzió, az információk kezelése, rendezése, értelmezése egyelőre még
messze elmarad a technikai fejlődés mögött.
Gyakran hallani ezt az állítást, de szerintem hangoztatói nem gondolják következetesen
végig, vajon értelmezhető-e egyáltalán. Az információtechnológiai rendszereknél az
információkezelő funkció és a technikai fejlődés ugyanannak a dolognak a két oldala,
egymástól elválaszthatatlan. Csak olyan technológia van, amely valamilyen informáci¬
ós művelet elvégzésére rendeltetett, a technológia értelmét az adja, hogy az adott in¬
formációs funkciót miképpen oldja meg. Látszatra pontosan ugyanolyan joggal lenne
mondható, hogy a technológia maradt el az információk kezelésétől (miért nincs még
jó 3D-s screen-technológia, hiszen vetíteni már tudnánk a térbe az információt?), de
annak se lenne értelme. A két oldal szétválaszthatatlan. Az állítás értelmezhetetlen. A
technikai fejlődés azonos az információkezelés, rendezés stb. fejlődésével. (Az értel¬
mezés más tészta, de az értelmezés nem is technológiai feladat, hanem — szerencsére —
humán.)
Ha van valami, ami elmarad a fenti értelemben szétválaszthatatlan információtechno¬
lógiai fejlődéstől, az az emberi és a kulturális tényező. A tanulás, az asszimiláció, a
450